Ugrás a tartalomra

Tóth Bertalan: 13. havi juttatásként 205 ezer forintot minden nyugdíjas kapjon!

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. január 25. szerda 15:02
Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be a Parlamentnek, amelyben azt kezdeményezi, hogy 13. havi juttatásként 205 ezer forintot minden nyugdíjas kapjon. Az MSZP javaslatával a nyugdíjasok csaknem kétharmada több pénzt kapna.

"Szükség van egy igazságos, szolidáris és egyenlőségpárti megoldásra, amivel már három hét múlva, a 13. havi juttatás kifizetésekor javítani lehetne a kisnyugdíjasok élethelyzetén" - mondta Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője.

 A jelenlegi rendszerben, akinek alacsony a nyugdíja, az kevés 13. havi nyugdíjat kap, akinek pedig magas, az többet. "A brutális infláció miatt a nyugdíjak elértéktelenednek, és megélhetési válságba sodorják az idősek százezreit" - mondta a szocialista politikus. Emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt egy évre vonatkozó nyugdíjas infláció a 26,5 százalék, ehhez képest csak 15%-os nyugdíjemelésről döntött a kormány. 

 "Mi, igazi baloldaliak azt mondjuk, hogy 13. havi ellátásként minden nyugdíjas az átlagnyugdíjnak megfelelő összeget, 205 ezer forintot kapjon. Ezzel a minden nyugdíjasnak járó 205 ezer forinttal a nyugdíjasok csaknem kétharmada több pénzt kapna"

- hangsúlyozta a frakcióvezető. 

Arra is felhívta a figyelmet az MSZP politikusa, hogy a nyugdíjprémium is hasonlóan azonos összegben jár minden nyugdíjasnak. A 13. havi nyugdíj szintén egy állami juttatás, nem függ össze a befizetett nyugdíjjárulékkal, ezért ki lehet fizetni mindenkinek egyenlő összegben.

"Az általunk benyújtott javaslat nem csak méltányos, hanem igazságos is. A boltokban ugyanis mindenki ugyanazokat az árakat fizeti! De az anyagi teher sokkal jobban nyomasztja azokat, akik kevesebbet kapnak"

- mondta Tóth Bertalan. 

A szocialista politikus elmondta, ma több mint 130 ezren kapnak 80 ezer forintnál kevesebb öregségi nyugdíjat, és több mint 320 ezer öregségi nyugdíjasnak folyósítanak 100 ezer forintnál kevesebb havi ellátást, a rokkantakkal együtt nézve a félmilliót is eléri ez a létszám. 

"Számunkra a nyugdíjasok nem statisztikai számok, hanem emberek! Ők a mi nagyszüleink, a szüleink, akik számára idős korban is garantálni kell a biztos megélhetést"

- mondta az MSZP frakcióvezetője, hozzátéve: éppen ezért MSZP azt javasolja, hogy 13. havi juttatásként 205 ezer forintot minden nyugdíjas kapjon!

Az MSZP az azonos összegű 13. havi nyugdíj mellett fenntartja korábbi javaslatait a kisnyugdíjak felzárkóztatására, a minimális nyugdíj emelésére, a rezsikompenzációra a 100 ezer forintnál kisebb nyugdíjjal rendelkezők számára.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!