Ugrás a tartalomra

Turán nyerte a Rally Hungary-t, Ingram az Európa-bajnok

nso.hu
Utoljára módosítva
2019. november 11. hétfő 10:07
Szélsőséges időjárási körülmények között, fordulatos küzdelmet vívott a mezőny a magyar ERC-futamon – a két fő hír: Turán Frigyes nyerte meg a versenyt, amelyen Chris Ingram Európa-bajnok lett.

A valaha volt legvizesebb, a legkeményebb, a legnagyobb kihívást rejtő. Ilyen, és ehhez hasonló jelzőkkel illették a Rally Hungary vasárnapi szakaszait a versenyzők. A végén persze fülig ért a szájuk, hiszen azért választották annak idején a ralit, mert szeretik a kihívásokat.

Az utolsó szakasz történéseire azonban senki sem számított: az eső miatt addig is meglehetősen izgalmasan alakuló nap végén előbb az Európa-bajnoki éllovas Chris Ingram kapott defektet (kerékcsere közben nyilván azt gondolta, hogy elszállt minden esélye), majd pedig legfőbb riválisa, Alekszej Lukjanjuk. Ez azt jelentette, hogy bár a brit lecsúszott a dobogóról (negyedik lett), mégis ő az Európa-bajnok.

Turán Frigyesék nyerték a Rally Hungaryt

S ami nekünk, magyaroknak talán még ennél is fontosabb: a két fő esélyes balszerencséje egyben azt is jelentette, hogy Turán Frigyes nyerte meg a hazánkba 16 év után visszatérő Európa-bajnokság nyíregyházi futamát!

RALLY HUNGARY, AZ EB 8. FUTAMA, NYÍREGYHÁZA:

Abszolút végeredmény: 1. Turán Frigyes, Bagaméri László (magyar, Škoda Fabia R5) 2:11:28.0, 2. Lukjanjuk, Arnautov (orosz, Citroën C3 R5) 33.7 mp h., 3. Callum, Brian (ír, Hyundai i20 R5) 1:25.9 p h.

Programok

-
Miskolc városában