Ugrás a tartalomra

Új albummal jelentkezik a miskolci gyökerű énekes

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. július 29. csütörtök 10:39
Megérkezett Dzsúdló második nagylemeze.

A 'Szörnyeteg' című albumon 11 saját szerzemény szerepel, amelyekből a "Para", "Állat" és a "Miért ne" már korábban napvilágot látott. A lemezen közreműködött egy-egy dal erejéig Beck Zoli, Krúbi, illetve itt debütált Berta’Lami is. A  'Szörnyeteg' a bennünk rejtőző antropomorf alakokat engedi szabadjára, a végeredmény egy sokszínű, izgalmas nagylemez lett.

A pop előadó második lemeze, a 'Szörnyeteg' július 29-én látott napvilágot, bő egy évvel a bemutatkozó nagylemeze, a 'Fotofóbia' megjelenése után.

„A Fotofóbiához képest jóval kiforrottabb anyag lett a 'Szörnyeteg'. Mostanra érkeztünk meg, tapasztaltuk ki, hogy kik vagyunk, miben vagyunk jók, és hogy hányfelé tudunk nyúlni Tembóval. Sikerült levetkőzni minden szorongást, hogy bárkinek is megfeleljek a lemezzel, és el tudtam merülni abban, amit szeretek – zenélhettem." – mondta a második lemezéről Dzsúdló.

"Úgy érzem, hogy amit ezen a lemezen csinálunk, azt mi csináljuk a legjobban. Így képzelem el 2021-ben a popot, mint ami ez a lemez egyben.” - foglalta össze gondolatait az énekes.

További hírek

Olvasnivaló