Ugrás a tartalomra

Új kiállításokkal és kedvezményekkel készül a nyitásra a múzeum

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2021. január 19. kedd 14:19
A Herman Ottó Múzeumban a kényszerű bezárás alatt is folyamatos munka zajlik annak érdekében, hogy ha eljön a nyitás pillanata, érdekes kiállításokkal, eseményekkel fogadhassák a látogatókat.

A koronavírus-járvány miatt a Herman Ottó Múzeum sem fogadhat látogatókat, ám ez nem jelenti azt, hogy az intézményben megállt volna az élet. Dr. Szolyák Péter igazgató és dr. Hajdú Ildikó a Miskolc Televízió magazinműsorában arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban a gyűjteményi- és egyéb szakmai munkák elvégzésére helyezték a hangsúlyt, emellett pedig online tartalmakat készítettek. Amennyiben ismét megnyithatják a kapukat, akkor először a már betervezett, de kényszerűségből halasztott kiállításokat, például a Téli Tárlatot láthatják az érdeklődők, és csak ezután kezdenek új bemutatók szervezésébe.

Új együttműködésbe kezdenek több szervezettel, amelyek révén különleges programokat kínálhatnak majd a múzeumbarátoknak. A Miskolciak az Avasért Alapítvány székhelyén helytörténeti kiállításokat rendeznek majd, elsőként a miskolci bor- és hordókészítésről. Az Edelényi Kastélyszigettel és az Ózdi Nemzeti Filmtörténeti Élményparkkal közösen az edelényi kastélyban a múzeumban őrzött filmplakátokból nyílik tárlat a tervek szerint.
Az idén három évfordulóra is készülnek a múzeum munkatársai. A bársonyházi szakócák 130 évvel ezelőtt történt miskolci megtalálása indította el a magyar őskőkor tudomány fejlődését. A miskolci Művésztelep 100, a Színháztörténeti Múzeum, a Thália-ház pedig 25 éves születésnapját ünnepli, amelyek kapcsán egyedi programokat terveznek.

A múzeum vezetése két kedvezménycsomaggal várja az újranyitás után a nézőket. A miskolci önkormányzat által fenntartott intézmények dolgozói 50 százalékos családi jegyet, az egészségügyi dolgozók pedig az egész megyéből 80 százalékos engedményes belépőt vehetnek igénybe.

 

További hírek

Olvasnivaló