Ugrás a tartalomra

Új rendőr-főkapitánya van a megyének

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. június 30. csütörtök 17:00
Czinege László rendőr dandártábornok Balogh János országos rendőrfőkapitánytól vette át a kinevezési parancsot a csütörtökön megtartott ünnepi állománygyűlésen.
Czinege László (j) átveszi megbízólevelét Balogh János országos rendőr-főkapitánytól. | Fotó: Juhász Ákos

Magyarország belügyminisztere, Pintér Sándor július 1-jei hatállyal – az országos rendőr-főkapitány javaslatára – nevezte ki Czinege László rendőr dandártábornokot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének.

Balogh János országos rendőr-főkapitány az ünnepségen elhangzott beszédében méltatta a leköszönő rendőr-főkapitány, Kiss Attila magas színvonalú munkáját, az általa elért eredményeket. Egyben köszöntötte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság éléről érkező Czinege Lászlót, aki tapasztalt vezetőként érkezik a megye élére.

Kiss Attila az állománygyűlésen elmondta, tíz hónappal ezelőtt oda érkezett vissza, ahonnan elindult, és most oda tart, ahol a Magyar Rendőrség érdekeit is szolgálhatja. A vezérőrnagy megemlítette, hogy az elmúlt időszakban sokat tanult, főleg azt, hogy az összefogással elérhetjük a céljainkat.

Czinege László köszöntőjében azt mondta, elődei olyan utat jelöltek ki, amelyről ő sem akar letérni. A bizalom övezte a kinevezését, éppen ezért ő is bízik kollégáiban, továbbá ismeri a számokat, a megyei statisztikai adatokat, így elmondható, hogy a rendőrök szép eredményeket értek el. A dandártábornok leszögezte még, hogy a közös együttműködéssel, a partnerek támogatásával Borsod-Abaúj-Zemplén megye biztató eredményei megőrizhetők és javíthatók.

Az állománygyűlésen városi és megyei vezetők - mások mellett Veres Pál polgármester, országgyűlési képviselők, és Alakszai Zoltán megyei kormánymegbízott - is jelen volt.

Az újonnan kinevezett megyei rendőr-főkapitány elődjét, Kiss Attilát tavaly szeptemberben nevezték ki. Ő holnaptól már a Belügyminisztérium Rendészeti Államtitkárságán lát el kabinetfőnöki feladatokat. A 24.hu egyébként idézi a Belügyminisztérium csütörtöki közleményét, amiben az áll, hogy több magasrangú rendőri vezetőt lecseréltek vagy átvezényeltek. Azt írják, hogy Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön indokolás nélkül visszavonta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, Opauszki András ezredes kinevezését, és a helyére július 1-jétől Jeney Áron alezredest nevezte ki. Opauszki Andrást szintén nem egészen egy évvel ezelőtt, tavaly szeptember 1-jével nevezték ki a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójának, elmozdítása tehát váratlan lépés. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot péntektől megbízott rendőrfőkapitányként Nagy Zsolt ezredes veszi át.

További hírek

Olvasnivaló