Zoltán és Frodó sok szép évet töltött el együtt, szoros volt köztük a kötelék. Amikor Frodó nyugdíjba ment, az alapítvány olyan családot talált számára, akiknél boldogan élvezhette megérdemelt pihenését. Almási Krisztina és családja vidám, békés időszakot töltött együtt az ex-vakvezetővel. Sőt, idős labradoruk, Menta is.

Menta, az idős hölgy és Frodó, az öregúr mindenben összhangba kerültek egymással, mindenhova elkísérték egymást, együtt ettek, aludtak és játszottak. A közös alvási rituálét – egymás ágyába feküdtek le, majd 5 perc után cseréltek –, és csínytevéseiket boldogan ismételték. Persze nem az összeset, hiszen a több alkalommal trükkösen kinyitott tápos láda idővel lekerült az ajtóval védett pincébe. Frodó imádott bújni, sok jutit és simogatást begyűjtött a vendégektől is. Más tekintetben ellentéte volt egymásnak a két kutya. Frodó nagy volt, Menta pici. Saját kerti medencéjükbe az „úrihölgy” épphogy beledugja a lábát, míg a vízimádó Frodó belehasalt, forgott benne, nagy derültséget okozva ezzel.

Krisztina elmondta, hogy mindenkinek ajánlja, aki megteheti, hogy otthont adjon egy nyugdíjas vakvezető kutyának. Rengeteg szeretet adott nekik Frodó, sosem fogják elfelejteni. Köszönet érte, hogy Frodó második gazdája lett, és olyan jó volt hozzá, mint az első gazdija.

Milyen jelei vannak a nyugdíjba vágyásnak?

„Ha már nehézkes a munka, akkor az idős örömmel adja át a vakvezetés feladatát az ifjoncnak” – figyelte meg az iskola egyik kiképzője, Királyné Barkóczi Emese.

Ennek a pillanatnak az eljövetelét a gazdik és a szakemberek is komolyan figyelik: „A gazdák érzékelik, amikor a kutyák kezdenek fáradni és ilyenkor nagyon kímélik őket. Sokan ilyenkor már többször inkább fehér bottal mennek, hogy a kutyájuk tudjon pihenni” – mondta Köbli Mónika kiképző.

Így élnek a nyugdíjas kutyák

Hogy milyenek a nyugdíjas vakvezető kutyák? „Általában olyan kis „nagyszülősek” lesznek, akik vidáman elmosolyognak a napon hemperegve” – mondta el Köbli Mónika.

Hogy hol élnek ők? Nyugdíjas vakvezetők gazdájukkal, vagy annak családjával, vagy befogadó családban töltik nyugdíjas éveiket. Miden gazdi a legszívesebben örökre megtartaná kutyáját, de erre az anyagi helyzet, az egészségügyi állapot, a munka és sok más ok miatt nem minden esetben nyílik lehetőség. Egy látó ember számára sem egyszerű egyszerre két kutyát „menedzselni”, mondanunk sem kell, hogy még inkább így van ez a látássérüléssel élők esetében.

Eljön az a pillanat, amikor az alapítvány újból gazdit keres az idős vakvezetőknek.

De miért másodszor? Az első gazdikeresés adja magát. Amikor a kiképzett ifjú kutyának megkeresik azt, akivel a legjobban összeillik a váróslistákon szereplő igénylők közül. Nem minden találkozás szerelem első látásra, előfordul, hogy a kiképzők szép távokat utaznak, hogy összeillő párost engedhessenek ki a nagybetűs életbe, más esetben egyből megvan, ki kivel tölti el a következő tízegynéhány évet.

A második keresés még „simább” szokott lenni, hiszen sokan szívesen élnek együtt egy intelligens, szépen viselkedő idős kutyával, aki könnyen beilleszthető a mindennapi életükbe. 

Természetesen arra is van példa, amikor a látássérült gazda képes rá, hogy magánál tartsa hűséges társát, ameddig csak él. Krekács Ervinről és a nyugdíjas Bogyóról, valamint az őket vezető fiatal vakvezetőről, Texről van szó.  Ervin talpraesett, ügyes fiatalemberként a már látását elvesztő Bogyóval és Texszel az oldalán járt be a munkahelyére, vásárolni és szinte mindenhova. A hatalmas fekete kan és a kicsi sárga szuka gazdája két oldalán haladt, aki látta őket, biztosan megőrizte az emlékezetében. Mindig játszottak, bújtak, szerették egymást, de az örömök mellett a nehézségeket is viselnie kellett Ervinnek, főleg az idős kutya betegségeit. 

Az alapítvány célja, hogy a lelkesen, hűségesen eltöltött szolgálat után az idős vakvezető kutyák boldog, kiegyensúlyozott nyugdíjas éveket töltsenek el pihenéssel és önfeledt játékkal.