Ugrás a tartalomra

A város ügyeiről döntöttek

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. április 28. csütörtök 14:35
Tizenkét napirendi pontot tárgyaltak, ezek közt szerepelt az önkormányzat és a Miskolci Nemzeti Színház közti fenntartói megállapodás megkötése is.

A testület 28 tagja közül 25 fő jelent meg az ülés kezdetéig, így a közgyűlés határozatképes.

A napirendi pontok ismertetése előtt Paksi Szilvia, a VÁTI Városépítési Kft. szakmai vezetője ismertette az általuk a város számára készített Településrendezési Tervet.

- Településrendezési eszközöket készítettünk: a honlapunkon minden megtalálható. Meg lehet nézni például, hogy egy-egy telek milyen építési jogot kapott. Az anyag nagy részét a Településszerkezeti terv adja: ebben a város hosszabb távra lefekteti az elveit.

A terv kiemeli, hogy nagymértékű Miskolcon az intézménysűrűsödés, az ipari munkahelyek, valamint erdős részek sűrűsödése. Bevonja a vizsgálatba a különböző elhagyatottabb területeket (mint például a kisállat temető vagy a DAM), de kitér az erdőterületek mértékére, a kulturális intézményekre és a különböző vendéglátóhelyekre is.

A terv 501 változás-típust eszközölne 6380 helyszínen. Ennek okai főként jogszabályváltozások, koncepcióváltozások, a közlekedéshálózat újratervezése, vagy lakossági és önkormányzati igények mentén születtek.

Fotók: Mocsári László

1. napirendi pont: Javaslat az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotására és kapcsolódó határozatok meghozatalára

Az előterjesztéshez Hollósy András (KDNP) módosító indítványt nyújtott be. Ignácz Dávid jegyző törvényességi észrevétellel élt: a módosítás két pontban nem volt szabályos. A jegyző kérte, ilyen esetekben a képviselők forduljanak a hivatalhoz hasonló esetekben, segítenek megírni azt.

Szilágyi Kornél főosztályvezető ismertette a napirendi pontot, a rendelet két határozatot is tartalmaz, ezeknek a szakmai hátterét indokolta meg.

- Tavaly egy takarékos költségvetést fogadott el a grémium, amire komoly hatást gyakorolt a koronavírus: több szolgáltatásibevétel-kiesésével kellett számolnia az önkormányzatnak – mondta a főosztályvezető.

1,565 milliárd forint volt a kiesés. Az eredeti költségvetést kicsit több mint 38 milliárd forintos főösszeggel fogadták el. A bevételek több mint 87 milliárd forintot tettek ki végül. Az adóbevételek nagyjából 6 milliárd forinttal maradtak el az előző évtől. Szilágyi Kornél beszélt az óvodák működtetése terén történt átszervezésről. A hazai és uniós forrásból megvalósuló pályázatok is forrásokat jelentettek a város számára.

A vonatkozó bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Szopkó Tibor alpolgármester az előterjesztők képviseletében osztotta meg gondolatait.

- A zárszámadás lehetőséget nyújt az értékelésre. Egyre nehezebb az egyensúlyt megteremteni, ennek ellenére kifejezetten stabil vagyonhelyzetet mutatnak a számok: minden körülmény ellenére alig változott a város vagyonhelyzete. Miskolcon számos területen történtek önkormányzati beruházások a szűkös források ellenére is, noha más városoknál megfigyelhető tendencia, hogy egyre inkább az uniós forrásokra támaszkodnak.

Szopkó Tibor azt is elmondta, az adósságteher komoly súlyként nehezedik a gazdálkodásra.

Ezután következett a verbális sortűz a városi ellenzék részéről.

Soós Attila (Fidesz) felhívta a figyelmet, hogy a polgármester megválasztása óta hirdeti a nyitott ajtó politikáját és az átláthatóság fontosságát, épp ezért megkérdezte, milyen forrásokból valósult meg a dubai üzleti útja a városvezetésnek.

- Nem számokat, nem titkokat kérünk: a kérdés az, valamilyen intézményi vagy önkormányzati forrást használtak-e fel erre az útra?

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető az utóbbi idők ingatlanértékesítési ügyeiről beszélt. Emellett úgy véli, a városvezetés a benyújtott okirattal a saját tehetetlenségéről ad bizonyságot.

- Úgy látjuk, hogy szívesen teszik magukévá az előző városvezetés eredményeit – vélekedett Nagy Ákos.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető szerint nem történt olyan nagyvolumenű befektetés, amire szükség lett volna.

- A városvezetés alkalmatlan arra, hogy Miskolc érdekében lobbizzon, hogy a város szekerét előre tolja. Bár Magyarország előre megy, Miskolc vonatkozásában ez nem igaz. A nagy fejlesztések - fürdő, várrekonstrukció - kormányzati támogatásból valósulnak meg.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy nagyjából 1,3 milliárd forinttal kompenzálta a kormány Miskolcot, valamint arra, hogy a seriff rendszer felszámolása rontott a közbiztonságon.

Veres Pál polgármester pontosította a felszólalásban elhangzottakat, felhívva a figyelmet a kiesések mértékére, és arra, hogy ezeket közel sem térítette meg a kormány.

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz) a saját választókerülete kapcsán kérdezett.

- A Lyukó-völgyi Közösségi Ház vonatkozásában az átadás megtörtént, de a feladatellátás még nem valósult meg: mikor indul meg az orvosi rendelő működése? A tervezet szerint Lyukóbányán 50 hellyel bővítették volna az óvodai és bölcsődei férőhelyek számát, azonban ez – vezetői döntésre - nem valósult meg. Mi ennek az oka? Mikor várható a megvalósulás? Azt is szeretném megkérdezni, hogy amennyiben elindult a nyomortelepek felszámolása, a körzetemben lévő nagyon rossz állapotú ingatlanokkal mikor foglalkoznak?

Simon Gábor (Velünk a Város) frakcióvezető elmondta, a zárszámadás tartalmazza, hogy a költségvetésnek mennyi kiadása és mennyi bevétele volt. A fideszes képviselők ebből politikai kérdést csináltak, nem értelmezni akarják a számokat, hanem hazug beállításba helyezik a zárszámadást: úgy tüntetik fel, mintha minden rossz dolog a városvezetés felelőssége lenne, a kormány pedig minden jóért felelős. Miért kellett elvenni a gépjárműadóból befolyó összegeket? Miért utaznak a mai napig rengetegen – kormányzati döntés miatt - ingyen az MVK Zrt. járatain? Miért szűnt meg az MVK állami támogatása hirtelen 30 év után? Az is tény, hogy több milliárd forint kiadása volt a városnak. Egy olyan helyzetben, ahol csökkenő bevételekkel és több kiadással kell számolni, akkor a cél csakis az önkormányzat működőképessége lehet. Ez pedig minden téren megvalósult. Nagy Ákosnak az orvosi rendelő felújításával kapcsolatban az előző polgármestert kellett volna megkérdezni.

Szopkó Tibor alpolgármester szerint az ellenzéki képviselőknek rossz a valóságértelmezése.

- 2019-ben úgy vettük át a várost, hogy a 35 milliárdos források 19 százalékát használták fel 5 éve alatt. Sokkal nehezebb ezeket a fejlesztéseket most kezelni: az építőpipari alapanyag árai elszaladtak, a büntetéseket ki kell fizetni. Rengeteg gonddal vettük át ezeket a fejlesztéseket: nem eredményeket vettünk át, hanem önök után takarítunk.

Hollósy András (KDNP) felhívta arra a figyelmet, hogy egy hatékonyabb adóbehajtási politikával néhány milliárd forintot lehetne spórolni.

- Emellett felhívnám a figyelmet a módosító indítványomra: nem etikus, hogy egy képviselőnek, a járványhelyzet alatt, átjátszanak egy ingatlant.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető azt mondta, a jelenlegi városvezetés 2,5 éve van hatalmon, az eredményeire kíváncsiak a miskolciak.

- Mit csináltak ez idő alatt? Tudjuk, hogy a panaszoknak kik a célpontjai, de kíváncsiak lennénk emellett az eredményekre is. Miskolcon megállt az idő.

Kovács László (KDNP) szerint a baloldal nem tanult a választási vereségből: ugyanazokat a mantrákat hajtogatják, mint előtte.

- Ha pikírt lennék, azt mondanám, már nincs annyi hátra, mint amennyi eltelt addig, hogy egy életképes koalíció vezesse a várost.

Hozzátette, a miskolciak értelmes párbeszédet várnának el a városvezető koalíciótól, valamint eredményeket.

- Egy biztos: 2,5 éve önök vezetik a várost - hangsúlyozta Kovács László, aki szerint a város ugyanannyi pénzből gazdálkodhatott 2019-ben és 2021-ben. Azt is kijelentette: 6 milliárd forint tartozást nem hajtott be a város.

Bajusz Gábor (Fidesz) felhívta a figyelmet, hogy az egyik belvárosi fejlesztési terület mellett van egy nagy kátyú az úton. Hangsúlyozta, nem a fejlesztési területen, hanem mellette az úton. Emiatt szeretné kérni a városvezetést, hogy jobban sáfárkodjanak a rájuk bízott közvagyonnal.

Simon Gábor (Velünk a Város) frakcióvezető több olyan beruházást említett, amit mostanában átadtak vagy átadnak, és azokat az előző városvezetés nulla százalékban fejlesztette. A korábban, a fideszes képviselők által említett önkormányzati ingatlanmutyira reagálva emlékeztette az ellenzéki képviselőket, hogy hasonló eset történt korábban a Fidesz berkein belül: korábban egy felújított, panelprogramos lakást vásárolt 8 millió forintos összegért a Corvin utcán egy fideszes képviselő.

Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város): sok olyan fejlesztés maradt ránk az előző ciklusból, amit megmentettünk. Ezek a források Miskolcon maradnak, ez viszont nem az Önök munkájának köszönhető. Emellett 31 milliárd forintnyi forrást lobbizott ki a városvezetés az Európai Uniótól.

- A városnak úgy kéne működnie, mint egy tandembiciklinek: aki elől ül, teker és kormányoz, de aki hátul ül, az is teker. Önök nemhogy nem tekernek, de kontráznak és botokat dugdosnak a küllők közé – fogalmazott Szilágyi Szabolcs.

Gazdusné Pankucsi Katalin (Fidesz) szerint nem mutogatni kellene, hanem a pályázatok megvalósításra koncentrálni.

Szopkó Tibor (Velünk a Város) alpolgármester kifejtette, a mostani városvezetés eredménye, hogy a forrásfelhasználás 40 százalékkal magasabb, mint a 2019-et megelőző 5 évben.

Simon Gábor (Velünk a Város) frakcióvezető szintén az utóbbi 2,5 év forrásfelhasználására, és azok technikai részleteire hívta fel a figyelmet.

Szarka Dénes (Velünk a Város) frakcióvezető-helyettes felhívta a figyelmet, a többi megyei jogú városhoz képest Miskolc – a felhasznált források tekintetében – a sereghajtók között volt.

- Most, hiába a lassú bürokrácia és a dráguló alapanyagárak, már a középmezőnyben van Miskolc – mondta Szarka Dénes, hozzátéve, a kompenzáció sem azt jelenti, hogy a kormány elvesz 100 forintot és visszaad 70-et. Emellett ő is sorolt olyan fejlesztéseket, amit a város saját erőből valósított meg.

- Ez a városvezetés tud fejleszteni ilyen körülmények között is – reméljük ez így lesz a jövőben is – zárta gondolatait Szarka Dénes.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető, reagálva az elhangzottakra, arra kérte a városvezetést, hogy hiszti helyett kezdjenek el dolgozni.

Bazin Levente (Velünk a Város) a kormány és a fideszes frakció etikátlan ügyeire hívta fel a figyelmet.

- Ezek után etikáról beszélni nem komolyan vehető – fogalmazott. Emellett felhívta olyan szempontokra a figyelmet, amiben segíthetne a fideszes frakció. - Önöknek nincs munkája most a város fejlesztésében.

Ezek után a képviselő ismertette a saját körzetében elvégzett fejlesztéseket.

Bartha György (Velünk a Város): a miskolciaknak tudniuk kell, hogy a jelenlegi városvezetés 10 milliárdos hiánnyal vette át a munkát. 2019 előtt elindult a kamerafejlesztési program is a városban. Haladt is szépen. Amikor új lett a városvezetés, majd a Covid, a kormány megszűntette ezt a projektet, a védekezésre hivatkozva. Kérdezem: mi a köze a Covidnak a kamerákhoz?

Kozma István Jánosné (Fidesz) a Bogáncs utca körzetében tervezett kerékpárút kapcsán kérdezett.

- Jegyző úr márciusra ígérte a közbeszerzési eljárást, ez még nem történt meg. Megvalósul decemberig a beruházás?

Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város) szerint Veres Pál nagyon sokat lobbizik a kormánynál, és bármennyit is lobbizik, az még mindig több, mint amennyit a fideszes képviselőknek sikerült.

- Önöknek, mióta ez a városvezetés van, nulla forintot sikerült összelobbizni - mutatott rá.

Borkuti László (Velünk a Város) a közösségfejlesztés terén az előző városvezetés elmaradt munkájára irányította a figyelmet.

Kovács László (Fidesz) felhívta a figyelmet, hogy a kormányintézkedésnek hála, a vállalkozások jobban teljesítettek 2021-ben, mint előtte való évben Miskolcon.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető reagált a korábbi hozzászólásokra. Elmondta, hogy az Y-híd, a Diósgyőri vár és az Ellipsum megvalósítása a Fidesz lobbija volt.

Szarka Dénes (Velünk a Város) frakcióvezető-helyettes szerint az említett fideszes fejlesztésekre a világ pénzét beleöntik, de nem látni a megvalósulás végét.

- Az MVK-tól megvonják a kormányzati támogatást, míg a Diósgyőri várra és az Ellipsumra öntik a pénzt. Azt a lobbitevékenységet várjuk önöktől, hogy helyben maradjon a döntéshozatal, hogy a lakók az önkormányzati képviselőjükön keresztül tudják kifejezni, mire kellene szerintük a forrásokat költeni.

Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város): a lobbitevékenységet nem Csöbör Katalinon, hanem Önökön, önkormányzati képviselőkön kértem számon – fejtette ki véleményét. - Mindezek ellenére szeretném tovább hallgatni a felsorolásokat az Önök által indukált fejlesztésekről. Jó lenne, ha ez sokkal hosszabb felsorolás lenne.

Veres Pál polgármester a napirend feletti vita lezárása után elmondta, ismét azt kéri, azt várja a képviselőktől, hogy dolgozzanak együtt Miskolcért.

- Tudjuk, hogy egy EU-s állam sincs jó helyzetben, tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarországon is vannak kormányzati nehézségek, ezt tiszteletben tartva kérjük, ösztönözzék a közös munkát. Én azon leszek, hogy a kormányzattal olyan politikai együttműködést alakítsak ki, ami segít abban, hogy további források érkezzenek Miskolcra.

Szilágyi Kornél főosztályvezető is reagált végül a képviselők hozzá intézett szakmai kérdéseire.

2. napirendi pont: Javaslat Miskolc MJV Önkormányzata Közgyűlésének a temetőkről, a temetkezési tevékenységről és az azokhoz kapcsolódó díjakról szóló 18/2017. (VI.16.) önkormányzati rendeletének módosítására Greutter Antal sírjának védetté nyilvánítása tárgyában. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Osztermann Józsefné csoportvezető ismertette az előterjesztést, aki beszélt Greutter Antal tevékenységéről. Elmondta, a kikért szakvélemények egytől-egyig támogatták a síremlék védetté nyilvánítását, emiatt a Mindszenti evangélikus temetőben az eddigi védett 12 síremlék sorát módosítani szeretnék 13-ra.

A bizottságok támogatták a javaslatot.

Bajusz Gábor (Fidesz) felhívta a figyelmet, 2018-ban a város már kapott forrást a fejlesztésre - érdeklődött, mikor történik meg a kivitelezés.

Badány Lajos alpolgármester ismertette, milyen szakaszban tart a beruházás.

3. napirendi pont: Javaslat közterületek elnevezésére. Előterjesztő: Badány Lajos alpolgármester

Szunyogh László főépítész ismertette a napirendi pontot, ami 3 területet takar: a rendőrség előtti részt Szent György térnek, a Herman Ottó gimnázium melletti teret Sassy Csaba után neveznék el, valamint a Fuvola utca meghosszabbításáról és a név kiterjesztéséről tárgyaltak.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető egyéb területneveket ajánlott, többek között a Brigád utca átnevezését kérte.

A 4. napirendi pontot (Javaslat a Miskolc Holding Zrt. kötvénykibocsátásból keletkező fizetési kötelezettségéhez való hozzájárulásra és a kapcsolódó döntés meghozatalára) visszavonták.

5. napirendi pont: Javaslat a Miskolc, Csengey Gusztáv utca 10. szám alatti ingatlan hasznosítása tárgyában. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Kurcsicsné Zobolyák Ida ismertette a napirendi pontot.

A bizottságok támogatták az indítványt.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető elmondta az előterjesztés kapcsán, örömmel látják, hogy újra funkciót kap a volt Szentpáli épülete több évtized után, hozzátéve, az előző városvezetésnek nagy szerepe volt ebben. A Miskolci Kulturális Központ és a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium kap helyet az épületben. Molnár Péter kérdezte: nem lesz túl nagy az MKK-nak ítélt ingatlanrész? Kéri az optimális helykihasználás kivizsgálását.

Borkuti László (Velünk a Város) kifejtette, szeretnék, ha a belvárosba visszakerülne a pezsgő kulturális élet. Elmondta, az MKK személyi állománya képes arra, hogy a felmerülő igényeket kielégítse.

6. napirendi pont: Javaslat a Kárpát-medence Népviseletei Gyűjteménnyel összefüggő jogviszonyok rendezése tárgyában. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Kurcsicsné Zobolyák Ida ismertette a napirendi pontot, elmondta, a döntések meghozatala azért fontos, hogy a gyűjtemény rendezett viszonyok között kerülhessen a város tulajdonába. Tájékoztatott: a néhai hagyományozó több feltételt is szabott, amit korábban az önkormányzat nem tudott biztosítani. Erre a több éve húzódó jogviszonyi kérdés végére tesznek pontot most.

A bizottságok támogatták az előterjesztést.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető értelmetlennek véli az előterjesztést.

- Olyan, mintha két, ide nem tartozó előterjesztést kapcsoltak volna össze. Szeretnénk világosabb előterjesztést látni – kiváltképp az ajándékozási szerződés átláthatósága kapcsán.

Borkuti László (Velünk a Város) szerint a korábbi városvezetés által kötött szerződésben lefektették, az ajándékozás akkor valósul meg, amikor méltó helyet tudnak a gyűjteménynek biztosítani.

- 8 év városvezetés nem volt Önöknek elég, hogy a felmerülő problémákat orvosolják. Az előterjesztés tárgyszerűen, jognak megfelelően rendezi ezt a helyzetet.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető szerint egy szerződés kötésénél elvárás, hogy a tervezetet a képviselők elé tárják.

Bazin Levente (Velünk a Város) jelezte, hogy egy elhanyagolt szerződésről van szó, aminek az ügyét most, hosszú idő után rendezzék.

7. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségi Társaság közötti fenntartói megállapodás megkötésére. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója mutatta be a javaslatot.

- 2013-ban a kormány megalkotta a színháztörvényt a szakma nagy megelégedésére: ez garantálja a működési feltételeket. Ennek megvalósítását célozza a mostani előterjesztés, melyben a kormány mellett az önkormányzat is feladatokat szab a színház számára. Az MNSZ nem a miénk, hanem az unokáinké, akiktől kölcsön kaptuk. Ezért kérek mindenkit, hogy ne vonják bele a politikába a színházat: támogassák azt a 110 ezer nézőt, akik látogatják a teátrumot.

A bizottságok támogatták az előterjesztést.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető mégis politikai térbe hozta a kérdést: a frakciószövetségük dilemmája, hogyan csatornázzák be azoknak a véleményét, akiknek konzervatívabb az ízlése.

- A tehetség akkor veszti el a lényegét, amikor véleményformálásra, politikai befolyásolásra törekszik. A miskolci színház hogy erősíti a magyar identitást? A konstruktív kritika határán túlmegy, hogy a művészi szabadság leple alatt a konzervatív nézőket bántó politikai állásfoglalást vállal.

Borkuti László (Velünk a Város) szerint a szerződés kapcsán az a kérdés, hogy a színház támogatását megszavazzák-e: a működést 50 százalékban az állam, 50 százalékban az önkormányzat finanszírozza. Ezt a szerződést szeretnék megújítani.

Varga Andrea alpolgármester elmondta, magyarként és miskolciként egyaránt büszke a Miskolci Nemzeti Színházra.

- Számos barátom mondja más városokból, hogy szeretné megnézni a miskolci darabokat. Úgy vélem, amíg ilyen színházunk van, addig a városnak biztosítania kell a támogatást.

Bazin Levente (Velünk a Város) felhívta a figyelmet a Feketeszárú Cseresznye sikerdarabra, aminek központi témája a Trianon utáni nemzeti élet legfontosabb kérdéseit feszegeti.

Béres Attila kiemelte, hogy a Veron opera is beleillik a Nagy Ákos által számon kért műsorokra. Valamint büszke arra, hogy Kriza Ákos volt polgármester gyermekei és özvegye havonta kétszer megjelenik mind a mai napig a színházban.

- Nem a politikai kérdések színre vitele, hanem a minél színesebb műsorkínálat bemutatása a célunk - hangsúlyozta a direktor.

8. napirendi pont: Javaslat a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által létesített kosárlabda félpályák térítésmentes használatba vételével és üzemeltetésbe adásával kapcsolatban. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Osztermann Józsefné csoportvezető ismertette az előterjesztést.

- A pályák a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének tulajdonában maradnak úgy, hogy azokat térítésmentesen az önkormányzat használatára bocsátják, felvállalva az üzemeltetési és karbantartási költségeket – ismertette a csoportvezető.

Kovács László (KDNP) csalódott az előterjesztés kapcsán, hiszen az anyagban szereplő kosárlabda félpályákon kívül más pályák sorsát is tisztázni kellene.

- Mivel nyitottak ezek a pályák, előbb-utóbb megrongálhatják őket vandálok. Mi lesz azokkal, amiknek a karbantartását nem az MKOSZ vállalja? A helyreállítás milliós nagyságrend, így nem lehet azzal számolni, hogy a képviselők a saját keretükből biztosítják ezeket. Szeretném látni, hogy a most nem említett pályák sorsát hogyan rendezik a jövőben?

Veres Pál polgármester egyetértett: ezek olyan értékek, amiket óvni kell.

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz) szakmai szemmel szólt az indítványhoz.

- 2017-18-ban három pályát telepítettek TAO-s forrásból. Folyamatosan érkeztek be azok az igények, amik a rongálók által tönkretett pályák megjavítására irányultak. A helyet biztosító intézményeknek – mind a sportiskola – nem tartozik profiljába az üzemeltetés.

Bajusz Gábor (Fidesz) az Árok utcán tett látogatása során egy magas színvonalú pályát látott.

- Szeretnénk, ha jobban figyelne a városvezetés ezekre a pályákra.

Erdei Sándor (Velünk a Város) szerint az Árok utcai pálya a helyi sportélet egyik fontos színtere: ennek felújításához a képviselői alapjából járult hozzá. Részletezte, mennyire fontosak az ilyen sportpályák.

Szopkó Tibor alpolgármester szerint a megóvás szempontjából fontos lenne a lakosság fejében is rendet tenni.

- Többektől hallottam a sportpályák kapcsán, hogy vannak, akiket zavar a labda pattogása. Az ellen nem tudunk tenni, ha valaki hajnalban megrongálja ezeket. A pályákra együtt kell vigyáznunk, a lakosság segítségével megőrizni őket.

Kovács László (KDNP) a rongálás kapcsán saját példát hozott, majd tanácsot is adott.

- Ha valamilyen felelősséghez kötnénk, vagy körbezárnánk, és a használat módját, idejét szabályoznánk, megoldás lehetne.

Veres Pál erre reagálva jelezte, nyitott egy használati szabályzat és egy szakmai bizottság kialakítására.

Bazin Levente (Velünk a Város) sorolta azokat a sportpálya- és létesítmény-fejlesztéseket, amit az utóbbi időszakban rendbe rakott vagy átadott a város.

9. napirendi pont: Javaslat a Magyar Labdarúgó Szövetség által korábban telepített műfüves futballpályák felújítására vonatkozó 2022. évi pályázat hiánypótlásának benyújtására és önrész biztosítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Ismét Osztermann Józsefné csoportvezető ismertette az előterjesztést.

A bizottságok támogatták a javaslatot.

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz): a három említett pálya kapcsán kérdezném, egyeztetett-e a város a tankerülettel, hogy a miskolciak – iskolaidőn kívül – hogyan tudják használni a pályát, valamint milyen árazása lesz ennek?

Emellett kifejtette: a körzetében nemsokára átadnak egy multifunkcionális pályát, amit a Bazin Levente körzetében élők is használhatnak annak ellenére, hogy a képviselő nem járult hozzá anyagiakban a létesítmény kialakításához.

Bartha György (Velünk a Város) azokra a problémákra hívta fel a figyelmet, amik ezeket a sportpályákat érintik, kifejtve, sok problémát okoznak az illegális pályahasználók.

Révész Péter (Velünk a Város) szerint az MLSZ által meghatározott használati idő helyett (max 15 óra), majdnem duplája a Sportközpont pályájának használata az igények miatt (30-35 óra). Emiatt a túlterhelés miatt merülnek fel problémák.

Szarka Dénes (Velünk a város) frakcióvezető-helyettes tudatta, az ő körzetében a pályahasználók és azok között a lakók között, akiket zavar a használat, fórumot kezdeményeztek.

Osztermann Józsefné, reagálva az elhangzottakra elmondta: a pályázat hiánypótlásának benyújtásáról szól a pályázat, amennyiben ez sikeresen megtörténik, tovább lehet egyeztetni a működési szabályokkal. Az említett pályákra van biztosítás: ez évente mintegy 120 ezer forint, a garancia vonatkozik a rongálásokra is. Amelyik pályánál nincs, ott szorgalmazni fogják.

10. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021. évi ellenőrzési jelentés és összefoglaló éves ellenőrzési jelentésének jóváhagyására. Előterjesztő: Dr. Ignácz Dávid jegyző

A napirendi pontot Csikászné Serfőző Mónika osztályvezető ismertette.

A bizottságok támogatták a javaslatot.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető szerint az ellenőrzésből kiderül, hogy 10 ellenőrzés maradt el, annak ellenére, hogy az állomány fel volt töltve. Emellett egyéb szakmai hiányosságokra mutatott rá.

Csikászné Serfőző Mónika reagált: az osztály a törvényi kötelezettségeinek eleget tett, az elmaradt ellenőrzéseket tavaly év végén elfogadta a közgyűlés. Ezeket beépítették a 2022-es tervbe.

Sürgősségi napirendi pont:

11. napirendi pont: Javaslat a Közgyűlés Pénzügyi Bizottsága személyi összetételével kapcsolatos döntés meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Az előterjesztést Ignácz Dávid jegyző ismertette.

A napirend felett nem volt vita.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!