Ugrás a tartalomra

Visszatér a Triász a Gárdonyiba

minap.hu
Utoljára módosítva
2025. január 22. szerda 14:43
A tavaly februári, elővételes telt házat produkáló esemény után újra visszatér a trió felállású produkció a Gárdonyi Művház színpadára. A srácok egy frissített műsort ígérnek a január 31-ei alkalomra. (Támogatott tartalom.)

A 2012-ben alakult Triáasz együttes tagjai nem ismeretlenek a nagyközönség számára. A csapatot a régi barátság, a rockzene szeretete és az együtt zenélés öröme hozta össze. A zenekar tagjai több ismert bandában játszottak már, a Triászban pedig nem a megszokott felállásban zenélnek. Kálmán Györggyel a Dinamitban, a Pandorában és a Dirty Dance-ben találkozhattunk korábban, és a Szolnoki Színházban is gyakran megfordul. Sipos Péter neve is ismerősen csenghet mindannyiunknak, hiszen nemcsak az Irigy Hónaljmirigy egyik frontembere, de tíz éven keresztül havi rendszerességgel televíziós show műsorok és vetélkedők ismert műsorvezetője volt. Jankai Bélával pedig ugyancsak találkozhattunk már a Dinamitban, a Prognózisban, a Boxerben, sőt az Omegában is.



Az elsősorban rock dalokból összeállított műsor unplugged jellegű, de mégsem csak a megszokott hagyományos, akusztikus hangszerekkel szólalnak meg a dalok. Műsorukban a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek olyan remek rockdalai csendülnek fel, amelyeket ritkábban hallhatunk az országos rádiókban, ezért is kapta a koncert az Elveszett dalok alcímet. A zenészek célja eljutni a legkisebb klubokba is, ahol a saját bandáikkal nemigen férnének el, és ott a közönség bevonásával egy igazán emberközeli bulit csinálni. A csapat többször turnézott külföldön is. Felléptek többek között Svájcban, Svédországban, Romániában, Szlovákiában. De részt vettek már 5 hetes tengerentúli koncertturnén is Kanadát és az USA-t érintve. 

A koncertre jegyek a jegy.hu-n kaphatók. 



A koncert a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!