Hosszúnak tűnt, de ahogy szokott, most is véget ért az adventtel elkezdődött karácsonyi időszak. Átadtuk az ajándékainkat, szilveszterkor koccintottunk az új esztendőre, és most itt van Vízkereszt – „vagy amit akartok”, Shakespeare után szabadon – ünnepe, más néven az epifánia (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése). Kevésbé ismert ma már a szekularizált világban, mint a karácsony vagy a húsvét, pedig ez az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe. 
Mégpedig a napkeleti bölcsek imádását az újszülött kis Jézus jászolánál, Jézus Keresztelő János általi megkeresztelkedését a Jordán folyóban és az elsőként számon tartott csodáját, a víz borrá változtatását a kánai menyegzőn.

Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos - erre emlékeztet a vízszentelés -, nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe. A római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta csak ezt ünnepli vízkeresztkor, a többit más napokra helyezték át. A római katolikus egyházban vízkereszt napja mindig január 6-a, míg a Gergely-naptár előtti kalendáriumot használó keleti keresztény egyházak a Gergely-naptár szerinti január 19-én tartják, amihez képest a régi Julianus-naptár jelenleg 13 nap késésben van. 

A katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától, a karácsonyi idő karácsony előestéjétől a vízkeresztet követő vasárnapig tart. Az örvendetes hír, hogy egy ünnepkör lezárásával sokszor egy másik kezdődik el, ez most is így van: Magyarországon Vízkereszt a farsang kezdete is egyben. 

Az ünnephez számos népszokás kötődik, ezek közül ma már jobbára csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát. A régi időkben azonban ennek az ünnepnek is komoly tartalmat adtak és beleszőttek számtalan szokást, hiedelmet, vidámságot. 
A magyarság körében különböző népszokások alakultak ki a századok során, amelyek a vízkereszt ünnepéhez kötődnek. Például Ipolytarnócon, Litkén és Mihálygergén komoly hagyományok kapcsolódnak még ma is ehhez az ünnephez.

Többek között szokás volt a pap által a szentmisén megszentelt víz hazavitele, amelynek megszentelő, gyógyító hatást tulajdonítottak, és hitték, hogy távol tartja a háztól és minden lakójától a gonoszságot. Régebben otthon a szenteltvízzel megitatták az állatokat is, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy az emberek magukra locsolták, betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták vele, hogy áldás legyen a házon.

A házszentelések időszaka is ez, amely ma is szokásban van. Nem csak a hívek vihetnek haza a templomokból ilyenkor szenteltvizet, hanem elhívhatják a papjukat is házat szentelni. Megszentelik a vízzel a házakat, lakásokat, az ólakat, ahol még vannak. 
A bölcsőre is szenteltvizet hintettek régen, hogy Isten szentsége védje a gyermeket. A házak megszentelésénél alakult ki az a szokás, hogy a ház vagy lakás valamely ajtajának szemöldökfájára a G + M + B betűket írták fel. Ezeket a betűket a nép tévesen a három napkeleti bölcs nevének kezdőbetűjeként értelmezte (Gáspár, Menyhért, Boldizsár), pedig valójában a 15. századi eredetű házszentelési rítus során a pap a Christus mansionem benedicat! (Krisztus áldja meg e hajlékot!) áldás latin kezdőbetűit írja fel az ajtó fölé. A háromkirályokra utalás tehát a C + M + B latin rövidítések félreértésén alapul. 

A 16. századtól kezdve a csillagének éneklése vált az ünnep részévé. A csillagozás vagy háromkirályjárás a napkeleti bölcsek látogatását idézte meg; a három alakot csak gyerekek személyesíthették meg, legfőbb kelléke pedig a csillag volt, amely a három királynak mutatta az utat Betlehembe. Vízkereszt utáni második vasárnapon a kánai menyegző felelevenítése ismert több helyütt, például Nagytétényben is.

Az ortodox - keleti keresztény - családoknál a betlehemi jászolra emlékezve szalmát szórtak a tisztaszoba padlójára, és azon háltak. A gyerekek kántálni mentek az idős házaspárok házához, a katolikus háromkirályjáráshoz hasonlóan.

Az ünnephez kötődő szokások közül ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát. A vízkeresztről a nem keresztény hívők többségének előbb jut eszébe Shakespeare „Vízkereszt vagy amit akartok” című vígjátéka, mint az egyházi ünnep. Ettől függetlenül nekik is érdemes tudni valamennyit ezen szép ünnep eredeti tartalmáról, rítusáról és népszokásairól.