Ugrás a tartalomra

Y-híd: Hamarosan épülhet a terelőút

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. március 18. csütörtök 11:03
A munkagépek már felvonultak és a humuszrétek eltávolítása után az új út építése is megkezdődik.

Megkezdődött az Y-híd beruházás miatt szükségessé vált elkerülőút kivitelezése a Csokonai Vitéz Mihály utcánál, a Martinkertvárosban. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) tájékoztatása szerint a szakaszon jelenleg a humuszréteg eltávolítását végzik körülbelül hatvan centiméteres vastagságban, rövidesen pedig a tényleges útépítés is megkezdődhet. 

Hamarosan épül a terelőút. Juhász Ákos képgalériája

 A NIF szóvivője emlékeztetett az útfejlesztésre azért van szükség, hogy Martinkertváros nagyobb kerülő nélkül maradjon megközelíthető a beruházás legnehezebb szakaszában is. 

- Amikor tavaly megkezdtük az Y-híd építését, már jeleztük, hogy a több ütemben zajló munkálatok legérzékenyebb pontja idén tavasszal kezdődik el. Ekkor ugyanis elbontják, és lezárják a Kisfaludy utcai még meglévő hídszakaszt, vagyis a belváros felé jelenleg is használt útvonal átmenetileg megszűnik, ami egyrészt nagyon megnehezítette volna a Martinkertváros és Szirma elérhetőségét, másrészt pedig a lezárás miatt a város több pontján nagyobb dugókra kellett volna számítani. Ezért döntöttünk a terelőút megépítése mellett. Számos megoldást megvizsgáltak, és végül arra jutottak a szakemberek, hogy Csokonai Vitéz Mihály utca Fonoda utcáig történő meghosszabbításával biztosítják a kertvárosban élők számára azt, hogy a kivitelezés alatt is meg tudják közelíteni a belső városrészeket – hangsúlyozta Kiss Boglárka

Fotó: Juhász Ákos

Alternatívát biztosít

Arról többször írtunk, hogy az új úttal kapcsolatban a NIF és az önkormányzat folyamatosan egyeztetett. Miután eldőlt, hogy a fent említett útvonal lesz a „nyerő”, a helyhatóság még tavaly decemberben kezdeményezte a városépítési szabályzatának módosítását, ezzel Miskolc részéről elhárult minden akadály a Csokonai utca és úgynevezett szennyvíztelepi út vasúti átjárójáig közti út megépítésével kapcsolatban.

Kiss Boglárka elmondta, ezt követően az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) január közepén kapták meg feladatként a terelőút építését. „A szükséges engedélyek beszerzését követően március elején a kivitelező átvette a munkaterületet és az előkészítő földmunkák is megkezdődtek. Folyamatos a területen a lőszermentesítés és a régészeti szakfelügyelet részvételével már bejárást is tartottak, így reményeink szerint rövidesen megkezdődhetnek a látványos, útépítési munkálatok is” – tette hozzá. 

A beruházás során egy több mint egy kilométeres szakaszon épül ki egy hat és fél méter széles, kétszer egysávos forgalmi út. Az új szakasz várhatóan májusra épülhet meg, és azt kizárólag a személyforgalom használhatja majd. A szóvivő kiemelte: az útszakasz az Y-híd elkészülte után is megmarad és terelőútként továbbra is alternatívát biztosít majd a Martinkertvárosban illetve a Szirmán élőknek, hogy Miskolc északi vagy keleti városrészeit meg tudják közelíteni.

Most jön a java

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Vörösmarty utcai vasúti felüljárót tavaly szeptember 13-án zárták le és azt néhány hét alatt el is bontották. Azóta a leendő Y-híd útjában lévő Vörösmarty utcai és környéki házakat is lebontották, miközben az új létesítmény építése is megkezdődött. Ez az építkezés első üteme, amikor a Martintkertváros felől érkezők még a Tiszai-pályaudvar felé kerülve viszonylag gyorsan elérhetik a belvárost. 

A Csokonai utca folytatásaként megépülő terelőút átadása után induló második ütem csak jelentősebb mértékű forgalomtereléssel és korlátozással lesz elvégezhető. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, ebben az ütemben bontják el a meglévő felüljáró Kisfaludy utcai szakaszát a vasúti átjáróval együtt, majd kezdődik az új hídrész szerkezetépítése, valamint elkészülnek a támfalak, illetve a Pfaff Ferenc utcai P+R parkoló. Ezzel párhuzamosan épül meg a Király utca és a Vörösmarty utca csomópontjába tervezett turbókörforgalom is.

A több mint tizenhárom milliárd forintba kerülő fejlesztés várhatóan 2022-ben készül el.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!