Ugrás a tartalomra

Zöldre vált az MVK

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. augusztus 14. szombat 13:41
Az ország klímacselekvési terve szerint rövidesen már csak elektromos buszokat vásárolhatnak majd a nagyvárosok.
Az e-buszok beszerzésével folytatódhat a környezetkímélő közúti közösségi közlekedés bevezetése Miskolcon. Fotó: Mocsári László

Tíz új elektromos autóbuszszal gazdagodik 2022-ben a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. autóbuszflottája – erről éppen egy hete számoltunk be. Az új járművek zéró emissziósak, ami nagyjából annyit jelent, hogy egyáltalán nem juttatnak szén-dioxidot a légkörbe.

A környezetünk védelme manapság nem lehet elég aktuális, elég csak arra gondolni, hogy a napokban az eddigi legsürgetőbb jelentését adta ki a klímaváltozásról az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete. Eszerint a döntő pillanatban vagyunk, ha tovább folytatjuk a klíma– és természetpusztító tevékenységeket, a század végére 2-3 fokos átlaghőmérséklet emelkedés állhat be, ami felmérhetetlen következményekkel járhat.

Hazánk klímacselekvési terve számos, a környezetünk védelmére irányuló intézkedésttartalmaz. Ennek egyike, hogy 2022-től a városi közlekedésben minden 25 ezer fő feletti városban csak elektromos buszokat lehet forgalomba állítani. 

Kedvező tapasztalatok 

Pécsett, a helyi közlekedést bonyolító Tüke Busz Zrt.-nél éppenú egy éve, 2020 júliusában adták át az első tíz ilyen járművet. A cégnél érdeklődésünkre nagyon pozitív üzemeltetési tapasztalatokról számoltak be.

– A buszok teljesen környezetbarát hajtással rendelkeznek, ráadásul az üzemanyag felhasználást összehasonlítva az eltérő üzemű autóbuszokhoz képest hatvan százalékos megtakarítás tapasztalható – írták.

A járműveket az utasok és a sofőrök is hamar megszerették, bár utóbbiaknak azért szokniuk kellett az új buszok irányítását, a Tüke Busz szerint ugyanis az elektromos autóbuszok műszaki, valamint menetdinamikai tulajdonságai eltérnek a megszokott dízel járművekétől. Ennek ellenére is megéri őket használni, jól bírják az emelkedőket, egy töltéssel átlagosan 280 kilométert tudnak megtenni még a hegyi vonalakra közlekedő járatok esetében is, de többször előfordult már jóval 300 kilométer feletti távolság teljesítése is a napi üzemidő alatt.

Egyre sürgetőbb a dízelüzemű buszok cseréje. Fotó: Mocsári László

Valóban környezetkímélő

A válaszok tükrében nem meglepő, hogy a Zöld Busz programban újabb nyolc jármű beszerzésére pályáztak, sikerrel. Ennek keretein belül szerezheti be az MVK új e-buszait a hozzájuk kapcsolódó töltőinfrastruktúrával együtt. A miskolci közlekedési cég megkeresésünkre úgy nyilatkozott, örülnek a nyertes pályázatnak, mert az e-buszok beszerzésével lehetőség nyílhat arra, hogy folytassák a valóban környezetkímélő közúti közösségi közlekedés bevezetését Miskolcon, és tapasztalatokat szerezzenek az új technológiát jelentő járművek üzemeltetésében.

– A beruházás megvalósulása esetén a tíz elektromos busz ugyanennyi dízelüzemű kocsit vált ki, ami azért nagyon fontos, mert ezek szén-dioxid kibocsátását megszüntetve, összesen évi 1614 tonna káros-anyag kibocsátás csökkenés érhető el a városban – hangsúlyozta az MVK hozzátéve: a következő időszakban kiírandó hasonló pályázatokon szintén indulni szeretnének.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!