Ugrás a tartalomra

16 milliárdos fejlesztés! Alakszai Zoltán: Miskolc politikailag és gazdaságilag stabil város

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 11. péntek 15:55
Több mint 16 milliárd forintos beruházással bővíti kapacitását Miskolcon a Joyson Safety Systems Hungary Kft. – jelentették be Budapesten. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a kormány 4,9 milliárdos támogatást ad a beruházáshoz. - A Joyson legújabb beruházása elismerés a miskolci munkavállalók felé is – mondta Alakszai Zoltán, Miskolc polgármesterjelöltje.
Fotó: Juhász Ákos

2013-ban döntött úgy a Takata, hogy új gyárát Miskolcra telepíti. Az azóta kínai tulajdonba, a Joysonhoz került vállalat 68 millió dolláros beruházást hajtott végre, ezzel több mint kétezer új munkahelyet teremtett a borsodi megyeszékhelyen. A gyárat rekordidő, alig 10 hónap alatt építették fel, ami csak a kormány és Miskolc támogatásával sikerülhetett – mutatott rá Kersten Bachmann, a Joyson Safety Systems Hungary Kft. ügyvezetője, hozzátéve: az innováció sosem érhet véget, globális vezető pozícióra törnek.

– Fő célunk az, hogy a jelenlegi üzemünket fejlesszük, az Ipar 4.0-nak megfelelő új eszközöket, gépeket vásároljunk. A legmodernebb technológiát honosítjuk meg Miskolcon, ahol jó döntés volt letelepedni - mondta Kersten Bachmann.

Miskolc a legmodernebb technológiai vívmányokat képviselő cégek otthona legyen – ezt a gazdaságfejlesztési irányt tűzte ki célul 2010-ben a város vezetése. - Terveinket stratégiai fontosságúnak értékelte Magyarország kormánya is – mondta beszédében Alakszai Zoltán.  Miskolc polgármesterjelöltje hozzátette: Miskolc versenyképes beruházási helyszínné vált. Az új befektetők közül az elsők között érkezett, közlekedésbiztonsági rendszereket gyártó Joyson Safety Systems megjelenésével megerősítette a város gazdasági életének egyik legerőteljesebben fejlődő ágazatát, a járműipart.

"A speciális szaktudást igénylő járműipar az elmúlt kilenc évben felrajzolta Miskolcot az autóipar térképére. A beszállító cégek napjainkban több mint hatezer embert foglalkoztatnak a városban, a régióban készült alkatrészek pedig a legegzotikusabb országokba is eljutnak."

- Bizonyítottuk, hogy Miskolc politikailag és gazdaságilag is stabil város. A Joyson mostani beruházása elismerés a miskolci munkavállalók felé is – hangoztatta Alakszai Zoltán.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar gazdaságban történt dimenzióváltásról szólt előbb, kiemelve, hogy mára gyakorlatilag teljes foglalkoztatás van hazánkban, a gazdasági növekedés 5 százalék fölötti, és átálltunk a technológiaorientált gazdaságra.

"Az új világgazdasági korszakban a keleti országok legalább annyira diktálják a tempót, mint a nyugatiak, így nem kérdés, hogy sikeres volt a keleti nyitás stratégiája, hiszen az új technológiák bevezetésénél rendre hazánkat választják a keleti nagyvállalatok."

A miniszter emlékeztetett, hogy amikor 5 évvel ezelőtt Miskolcon hoztak létre gyárat, akkor a legnagyobb Ázsián kívüli beruházását vitte véghez a cég. Gyártás, termékfejlesztés és –tesztelés is folyik Miskolcon. Mára 2200 munkahelyet tartanak fenn, kapacitásaikat is itt növelik. Még modernebb termelési folyamatokat honosítanak meg, ezáltal még jobb fizetéseket biztosítanak munkavállalóiknak, a piacokon pedig még jobb pozíciókat szereznek. A kormány 4,9 milliárdos támogatást ad a beruházáshoz, ami mutatja a beruházás jelentőségét – emelte ki Szijjártó Péter.

A cég a világ 30 országában több mint 50 ezer embert foglalkoztat. A miskolci lesz a világon a legnagyobb gyár a passzív biztonsági rendszereket gyártó vállalatok között. Mivel az európai gyártás jelentős részét kiszolgálják, így néhány éven belül akár minden Európában gyártott autóban lehet legalább egy, Miskolcon gyártott légzsák.

Juhász Ákos képgalériája

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!