Ugrás a tartalomra

Bekeményít a rendőrség: folyamatosan ellenőrzik az autósokat

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. november 25. szerda 13:52
Az ok: több mint húsz ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból alig pár nap alatt.

A rendőrök folyamatos is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek, az ilyen vezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain november 9-e és 15-e között nyolcvannégy közúti közlekedési baleset történt, ebből öt balesetben az ittas sofőr volt az okozó – tájékoztatta szerkesztőségünket a megyei rendőr-főkapitányság. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor huszonegy ittasan volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak.

A rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik. A közlekedők ezért folyamatos ellenőrzésre számíthatnak a közutakon.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!