Ugrás a tartalomra

A beteg gyermekeket segíti a Red Company Diósgyőr

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. április 21. kedd 13:40
Adománnyal és az ország fiataljait megszólító kihívással tenné szebbé kis betegek mindennapjait a fiatalokból álló szurkolói csoport.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Gyermek Egészségügyi Központja kis (GYEK) betegeinek segített a Red Company Diósgyőr, vagyis a piros-fehér szurkolói közösség fiatal csoportja. A látogatásról a Facebook-oldalukon jelent meg rövid közleményük, melyben azt írják, az ifjú szurkolói csoport szebbé tegye a kórházban gyógyulók mindennapjait.

-   A 15-17 éves fiatalokból álló csoport tagjai nem drága, viszont annál értékesebb dolgokat, sokak kisgyerekkori emlékeit juttatták el az osztályra. Ezeknek úgy gondoljuk, nem annyira ára, sokkal inkább eszmei értéke van – írták.

A felajánlásnak köszönhetően több tucat könyv, társasjáték és DVD-filmek kerültek az egészségügyi intézményhez, melyek mellé a szurkolók egy DVD-lejátszót is vásároltak, sőt egy TV-t is adományoztak a gyermek részlegnek. Az adományt Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója, valamint a GYEK osztályvezető főorvosa vette át. A közlemény azt írja, a kórház történetében eddig a Red Company Diósgyőr tagjai voltak a legifjabb adományozók.

Emlékeztettek, nem ez volt az első gyűjtésük, hiszen az Ultras Diósgyőr szervezte virtuális mérkőzésre csoportjuk harmincötezer forinttal járult hozzá.

Kihívást is indítottak

A szurkolói csoport egy nemes felhívást is intézett az ország ifjú szurkolóihoz:

- Fiatalok révén otthon vagyunk különböző trendekben, kihívásokban. Így most indítanánk mi is egyet. A Red Company Diósgyőr szervezett csoport kihív minden szurkoló és nem szurkoló fiatalt az országban! Segítsünk azon kortársainkon, akik napokat, heteket, éveket vagy akár az életüket töltik egy kórteremben. Töltsétek fel ti is különböző platformokra, hogy hogyan segítettetek! A kép alá pedig írjátok oda, hogy: #segitsunkfiatalok –írják.      

További hírek

Olvasnivaló