Ugrás a tartalomra

Egy hétig látható Szent Margit ereklyéje Miskolcon

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. január 11. szombat 12:03
A diósgyőri római katolikus templomba érkezett csütörtökön Szent Margit csontereklyéje Újszentmargitáról. Egy hétig lesz látható a város több templomában.

Pénteken szentmisét tartottak az ereklye érkezése okán. Itt mondta el érdeklődésünkre Maksó Péter káplán, amikor arról beszélünk, hogy egy ereklye – kicsit megszemélyesítve azt – valahová „elmegy”, akkor maga a szent jelenik ott meg.

Fotó: Mocsári László

– Szent Margit az egyik legnagyobb magyar engesztelő, most itt velünk akar együtt engesztelni és imádkozni az országért, a magyar, a miskolci ifjúságért – emelte ki.

Az ünnepi szentmisét előbb egy dicsőítés, majd reggelig tartó virrasztás követte.

Az ereklye jövő hét csütörtökig lesz látható Miskolcon: szombaton Újgyőrbe viszik, vasárnap a diósgyőri római katolikus templomban lesz újra látható, majd hétfőn Selyemréten, kedden Bükkszentkereszten, szerdán pedig Martinkertvárosban tekinthetik meg a hívek.

Január 18. a katolikus egyházban Árpád-házi Szent Margit ünnepe. IV. Béla király leánya 1242-ben született Spalatóban, a mai Horvátország területén. Nevét Antióchiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit Margit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával. Édesanyja még a szíve alatt hordozta, amikor a tatárok Batu kán vezetésével 1241-ben betörtek Magyarországra. A szülők a születendő gyermeket Istennek ajánlották, és megtörtént a lehetetlen: messze Belső-Ázsiában meghalt a nagykán, s Batu a meghódított hatalmas területeket hátrahagyva összegyűjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé. Béla és Mária nem vonakodott fogadalmát teljesíteni: amikor Margit hároméves lett, a veszprémi domonkos nővérek gondjaira bízták.

A fennmaradt szenttéavatási akták Margit nővér- és kortársainak, élete tanúinak sok értékes és hitelt érdemlő vallomását is tartalmazzák. Ezekből kiderül, hogy Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb, utálatot gerjesztő betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy benne bármi módon is a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit csodával határos módon mentett meg a megfulladástól, a szenttéavatási akták szerint így tanúskodott: „Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.”

Margit 1270. január 18-án, huszonnyolc éves korában halt meg. A magyar nemzet és rendje már kezdettől fogva boldogként tisztelte, sírjához zarándokok érkeztek, és hamarosan csodákat emlegettek. Margit tisztelete gyorsan elterjedt Itáliában, első ábrázolásai is itt születtek. Védőszentje elsősorban a magyar ifjúságnak, a nevelő- és gyógyintézményeknek, és békességszerzőként is tiszteljük.

Boldoggáavatási perét sohasem fejezték be. 1943-ban avatta szentté XII. Piusz pápa.

További hírek

Olvasnivaló