Ugrás a tartalomra

Felelős ingatlangazdálkodásra áll át Miskolc

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. augusztus 03. hétfő 13:32
Az eddigi gyakorlattól eltérően a meglévő ingatlanok felújítására és újak építésére, a szociálisan rászoruló bérlők támogatására, valamint a városi költségvetés támogatására fordítanák az önkormányzati tulajdonú lakások kiadásából származó üzleti eredményt.

Évente legalább száz lakást szeretnénk megpályáztatni – mondta el lapunknak Beke Tibor, a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. ingatlangazdálkodási vezetője. – A több mint 4800 önkormányzati tulajdonú lakás körülbelül ötöde, egészen pontosan 964 lakás üres; ezek közül közel 600 olyan állapotban van, hogy nem alkalmas a bérbeadásra.

Az idei két kiírás során 52 lakást hirdettek meg, 2600-nál is több pályázat érkezett be. Óriási tehát az igény az önkormányzati tulajdonú ingatlanokra, ezért az év végéig két újabb fordulóban további legalább 50 lakás pályáztatása fog megtörténni. Most változtatnának azon, hogyan kezeljék az ezek bérbeadásából származó üzleti eredményt. – Azt szeretnénk, hogy a bérbeadásból származó pozitív üzleti eredmény jelentős részét az ingatlanvagyon elemeinek felújítására, új ingatlanok építésére, kisebb részét pedig a szociálisan rászoruló bérlők támogatására, és az önkormányzat költségvetésének támogatására fordíthassuk.

Beke Tibor hozzátette, az elmúlt 5 évben a bérleményszolgáltatás pozitív üzleti eredményeiből 1,8 milliárd forint került elvonásra. Ebből az összegből – jegyzi meg – lehetőség lett volna üres lakások és üzleti ingatlanok felújítására, így növelve a bevételeket, és csökkentve a bérlakások iránti igényt. Alapelvként fogalmazták meg azt is, hogy az elektronikus pályázati rendszer bevezetésével csökkentsék a bürokráciát; olyan ingatlant, amit nem sikerült bérbe adni, értékesítésre kínálják; továbbá minden üres lakást bérbe adható állapotban szeretnének tartani.

A lakásgazdálkodás rendbetétele a Nagy-Miskolc programnak is szerves részét képezi. Szopkó Tibor, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, hogy a legfontosabb alapelvek a felelős vagyongazdálkodás, az igazságos és transzparens ingatlangazdálkodási rendszer, a fiatalok itthon tartása.

– Az ingatlanvagyon értékét szeretnénk növelni új bérlakások építésével és a meglévők felújításával. Erre több milliárd forintos alapot szeretnénk létrehozni. Ez a lépés az ingatlanpiacra is kedvező hatást gyakorolni hosszú távon. Az előkészítési, döntési folyamatba a szakmát is bevonjuk. Mindezekre azért van szükség, mert fenntarthatatlannak látjuk a korábbi vagyongazdálkodást; arányaiban sok például a nem lakott önkormányzati tulajdonú ingatlan, amiknek az állapota is romlik – mondta Szopkó Tibor, hozzátéve: a tervek szerint elindítanának egy évi szinten 50-100 millió forintos keretösszegű programot, amivel a szociálisan rászoruló háztartásokat segítenék.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!