Ugrás a tartalomra

Ha lehet, akkor nyáron is játszani fognak a színházban

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. április 04. szombat 18:38
De nagyon sok még a „ha” a történetben a koronavírusjárvány megfékezésére hozott intézkedések miatt. A színészek, zenészek, balettosok otthon készülnek, hogy a lehető leghamarabb a nézők szolgálatába tudjanak állni újra – hangsúlyozta Béres Attila igazgató.

Különösen nehéz helyzetben vannak most a színházak, hiszen míg például egy jógaoktató nyugodtan tud online órát tartani, egy többszereplős előadásra nincs mód a korlátozások miatt. Született azonban egy megoldás, némi vigasz a nézők számára: a csütörtökönként közzétett előadásfelvételek ezentúl egészen vasárnap estig elérhetők a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-csatornáján.

– Sokan nézték meg az online közvetítéseinket, az eddigi két előadást több mint 3 ezer ember követte figyelemmel – mondta el a minap.hu érdeklődésére Béres Attila. – Ennek nagyon örülünk, de a közösségi élményt, az élő színész varázsát sajnos csak pillanatnyilag pótolhatja ez a fajta előadás-közvetítés. Hiszen a színház valódi ereje a közösségi élményben és az élő pillanat varázsában rejlik. A visszajelzések, kommentek többsége arról szól, mennyire hiányzik a miskolciaknak a színházuk.

A folyamatos pörgés után most le kellett lassítaniuk a színészeknek, balettosoknak, zenészeknek. Hogyan viselik ezt? – kérdeztük az igazgatótól.

Béres Attila igazgató: a színház valódi ereje a közösségi élményben és az élő pillanat varázsában rejlik | Fotó: Végh Csaba

– Számukra a nap legfontosabb része az előadás időtartama. Az, hogy estéről estére nem játsszunk, valóban megvisel minden művészt. De mindannyian otthon készülnek, hogy amennyiben elmúlik ez a nagyon nehéz helyzet, akkor a lehető legrövidebb idő alatt a nézők szolgálatába álljanak újra. A színház közösségi oldalán a társulat tagjai egy-egy üzenetben számolnak be mindennapjaikról, ezeket olvasva a közönség is láthatja, milyen is egy művésznek most, színház nélkül – tette hozzá.

Miskolcon is abban bíznak – emelte ki a direktor –, hogy az elmaradt előadásokat pótolni tudják majd a járvány elmúltával. Persze bizonytalan, mikor csúcsosodik és mikorra cseng le a járványhelyzet, ez határoz meg mindent. Arra az esetre, „ha elmúlik a vihar”, a színház művészeti tanácsa több forgatókönyvet is kidolgozott.

– „Úgy készülünk, hogy amennyiben lehetséges lesz, már másnap előadást tartunk. HA ez nyáron lesz leghamarabb, akkor nyáron is játszani fogunk, hiszen a közel 200 éves Miskolci Nemzeti Színház épületegyüttesében ott a nyári színház”.

Az élet azonban addig sem áll meg az intézményben. Van, aki otthonról dolgozik, a varrodában maszkok készülnek, a gazdasági, műszaki kollégák bent dolgoznak a színházban. Karbantartást végeznek, gyártják a díszleteket, miközben a gondnokság dolgozói folyamatosan fertőtlenítenek.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!