Ugrás a tartalomra

Hogyan űzték ki a dufartos butikokat

Szántó István jegyzete
Utoljára módosítva
2020. június 07. vasárnap 08:57
A nyolcvanas évek derekára a miskolci főutca összes kapualjába befészkelte magát egy kisbolt. Gomba módra szaporodtak el az alig pár négyzetméteres kis butikok, és szinte minden dufartot neonfényes vitrinekkel aggattak tele. Egy idő után ez is kevésnek bizonyult és az Ady hídi kereszteződés minden sarkán bódésorok nőttek ki.

Arra ébredtünk, hogy egy hatalmas vasszerkezetet raknak az ablakunk elé. Déltájban már le is volt betonozva ez az égre törő, két emelet magasságú építmény – panaszkodott egykoron egy miskolci, Corvin Ottó utcai lakó a békebeli nyolcvanas évek delén. Akkoriban, amikor a belvárosi kapualjakban egyre másra nyíló kis üzletek már kevésnek bizonyultak.

Aki későn kapcsolt, s már nem talált magának tetsző belvárosi zugot, az valamilyen zöldmezős pavilonra vagy bodegasorra pályázott. Így alakult ki a Vörösmarty utcában két helyen is egy-egy ilyen üzletsor, az egyikben autókereskedés egy italbolttal bútorozott össze, a másiknál divatárusok fogtak össze.

Mindkettő máig is üzemel. Ha nem is a régi profillal. Az igazi butik világ elsőre pontosan 1981-ben szabadult el, egy sokféleképpen értelmezhető párthatározat nyomán. Az apparátusban, valaki bátran kimondta, utat kell nyitni, törni a magánvállalkozásoknak. Hadd adózzanak.

Korábban ugyanis kereskedelmi és iparos engedélyeket igény szerint adták ki, ahol a helyi tanácsi vezetés elegendőnek tartotta a bolti ellátást, ott az újabb vállalkozások működését megakadályozhatták. Ma ezt úgy mondanánk, ez is pofára ment, szocialista összekötetés nélkül csal álmodozni lehetett egy jól profitáló kereskedelmi engedélyről.

Emlékezetből felsorolnám, – ha ezzel nem sérteném az érintetteket vagy leszármazottaikat – hogy előtte Miskolcon mindössze hat-nyolc belvárosi divat- és táska boltocska létezett. Kibogozhatatlan, hogy milyen szempontok alapján adták ki a kiskereskedői engedélyeket. A trafikokat valamikor a hadirokkantaknak szánták, segélyként.

A meglévő, s a már monopolhelyzetben lévő kisboltok tulajdonosait valóságos hideg zuhanyként érte a konkurencia megjelenése.

Természetesen volt egy csodálatos svédcsavar az engedélyeztetésben. Sem a tanács kereskedelmi osztálya, sem a KISOSZ nem adott hozzájárulást, zöld utat mindaddig, amíg a pályázó nem kerített magának üzlethelyiséget. Slezák László főmérnök úrnak köszönhető, hogy alig három esztendőn belül a Városház tértől az Ady-hídig minden tíz méterre jutott egy kiskereskedés. Meg Szegedi Mihálynak, az aranykezű lakatosmesternek, aki sec-perc alatt gyártotta a pavilonokat és a hozzájuk illő vitrineket. Igazából az érintett épületek lakói örömmel fogadták a változást. Mivel ezekben a házakban megújultak a portálok. Ebben az időben alakult ki a Széchenyi utca 59. szám alatti udvarban egy teljes üzlethálózat, ami már egy kisebb plázaszerűséget alkotott.

Nem titok, hogy az akkori főépítész sandán tekintett ezekre a nem éppen tervszerű építészeti változtatásokra. Talán ő voltaz egyedüli, aki mindenáron óvta volna a belvárost a bódék elszaporodásától. Meg egy kedves lakó, B.P.(nem volt fiatalkorú) úr a Széchenyi út 33. számú épületből, aki minden követ megmozgatott a butikosok ellen.

Egy ízben a helyi lap szerkesztőségében kiabálta, követelte, hogy állítsák meg a kapitalizmus restaurációját. Koránál, neveltetésénél fogva nehezen fogadta el a kor szellemét. Hozzá társultak a magyar nyelv védői, akik tűzzel, vassal, de főleg bírságolással szankcionálták a franciás butikfeliratokat. Hosszú távon ők is elbuktak ebben a csatározásban. A butikelleneseket az se győzte meg, hogy akkoriban a miskolci, privát divatáru üzletekben egymást érték az északi és a keleti szomszédjaink. A butikosok zöme kényszerűségből megtanult szlovákul, oroszul a nagy idegenforgalom kedvéért.

Szombatonként a miskolci főutcán csapatostul jártak a külföldiek bevásárolni, mivel akkoriban a kassai Prior választéka még megrekedt a hatvanas évekbeli állami áruházak színvonalán. Majd ami nem ment B. P. úrnak, azt a nyugati bevásárlóközpontok versenyharcban elintézték. A rendszerváltáson túl befellegzett a gyors reagálású butikoknak. A városi rehabilitációs program Rákosi Mátyás államosításának idejére emlékeztető módon, minden kártalanítás nélkül takarította el a butikokat. Többen is pereskedtek ez ellen, de eredménytelenül. Hogy mi volt ennek a célja és, hogy ebben a sátáni akcióban az üres bolthelyeket kínáló multik is szerepet vállaltak-e, azt már sose tudjuk meg.

A következményeket viszont már megtapasztaltuk. A csaknem három évtizedig meglévő olcsó kisboltok eltűntek. Noha ezek már a várostörténet örökségét gyarapították. Volna.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!