Ugrás a tartalomra

Idén öt tábort is szervezett a Szimbiózis

Miskolc TV/ minap.hu
Utoljára módosítva
2020. július 14. kedd 10:21
Speciális szükségletű diákok táboroznak a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságában. Idén a koronavírus okozta bezártság miatt öt alkalommal is, egy-egy hétre várják a gyerekeket, akiknek számos programmal készülnek.
Fotó: Juhász Ákos

A Baráthegyi Majorságban idén harmadik alkalommal rendezik meg azt a speciális tábort, ahol autizmussal élő gyerekek nyaralhatnak. Krumplilángost készítenek, kipróbálják a kötélverést, a játszótér kedvelt helyszínük, de a legnépszerűbb az alpaka terápia.

Van, aki már gyakorlottan vezeti végig a pályán az állatot, hiszen már nem először táborozik itt, ahol csupa olyan dolgot próbálhatnak ki a gyerekek, amire máshol nincs lehetőségük.

Minden táborozóval egy-egy felnőtt foglalkozik, hogy a megfelelő ellátást is biztosítsák a szórakozás mellett.

Hazir Dóra, a Szimbiózis Alapítvány támogató szolgálatvezetője elmondta, idén sokkal több tábort szerveztek, mint az eddigi években. – Eddig évi kettő volt, most azonban ötöt. A Covid járvány miatt bezárva érezték magukat a gyerekek, nem tudtam menni iskolába, közösségbe.

A tábor öt napon át kínál programokat az autizmussal élő fiatalok számára. A Szimbiózis Alapítvány nyári rendezvénysorozatát a miskolci önkormányzat is támogatja.

További hírek

Olvasnivaló