Ugrás a tartalomra

Ilyen lehet a világszínvonalú szív- és érrendszeri központ Miskolcon

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. február 15. szombat 22:26
Egy teljeskörű ellátást nyújtó, több mint 13 ezer négyzetméteres szív- és érrendszeri központot alakíthatnak ki Miskolcon – erősítette meg Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója.
Forrás: magyarepitok.hu

A közbeszerzési tájékoztatóban megjelent felhívást a Magyar Építők portál fedezte fel, a hír gyorsan terjedt el a hazai médiában. Arról írtak, hogy kardiovaszkuláris szívsebészeti központ tervezése kezdődhet meg Miskolcon – a tervező megtalálása után. A felhívásban az szerepel, hogy az új, ötszintes épületet mintegy 13 500 négyzetméteres területen alakíthatják ki a Szentpéteri kapuban. Megkerestük a kórház főigazgatóját, aki elsőként pontosított: nem szívsebészeti, hanem egy komplex szív- és érrendszeri központról van szó, ahol egy intézményben diagnosztizálnák, műtenék a betegeket, illetve a terápiás kezeléseket is itt végeznék – hangsúlyozta Révész János. – Még a kezdeti szakaszban járunk, pusztán egy kormány-előterjesztést készítettünk elő, ami jóváhagyásra vár. Előbb el kell készítenünk a hatástanulmányokat és a beruházás költségvetését. Egy feltételes közbeszerzést jelentettünk meg az épület tervezésére – tudatta, hozzátéve, a beruházás mintegy 15-20 milliárd forintba kerülne.

Fotó: Mocsári László


Mivel a megyei központi kórház területén kevés a szabad hely, így a központot a régi szülészet-nőgyógyászat épületének helyére építenék, tette hozzá a főigazgató. – Kiemelt szempont, hogy a betegeket ne kelljen épületek között szállítani, egy helyen, egy tömbben tudjuk ellátni a különböző feladatokat, és minden terápiás eszköz itt álljon rendelkezésre – húzta alá.

Eddigi fejlesztések

A régióban száz betegből ötvennégy szív- és érrendszeri megbetegedés miatt hal meg. Annak érdekében, hogy ezen a mutatón javítsanak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház már eddig is sokat tett: osztályokat szerveztek át, bővítették a járóbeteg-kapacitást, új rendelőket alakítottak ki, műtőket újítottak fel, illetve építettek, valamint vadonatúj eszközöket és gépeket vásároltak.
– Ha az év végére megszületik egy egyértelmű állásfoglalás arról, hogy kezdődhet a beruházás, akkor az előkészítő szakasszal végeztünk. Ekkor elméletileg jövő év tavaszán elkezdhetünk építkezni. Egy nagyon optimális számítás szerint 2022 végére, 2023 elejére befejezhetnénk a beruházást – mondta el a főigazgató. Hozzáfűzte: az adminisztratív jellegű előkészületek (közbeszerzések kiírása, kormány-előterjesztés beadása) mellett együttműködnek az ország vezető intézményeivel az orvosképzést illetően.
Amennyiben a beruházás megvalósul – zárta a tájékoztatást Révész János –, úgy hazánkban egy egyedülálló egység jön létre. – Nincs még egy olyan intézmény Magyarországon, ami a szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikáját és terápiáját egytömbben foglalja magában. Ez egy valóban európai, sőt világszínvonalú ellátást biztosítana a betegeknek – hangsúlyozta a főigazgató.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!