Ugrás a tartalomra

Ittas volt a miskolci szépségszalonba hajtó kisteherautó sofőrje

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. január 26. kedd 08:49
Vasárnap éjjel egy Kis-Hunyad utcai üzlethelyiség bejáratának csapódott kisteherautójával egy miskolci férfi. Mint kiderült, ittasan vezette főnöke járművét. A kijárási tilalom megszegése miatt is megbüntették a helyszínre kiérkező rendőrök.
Rendőrségi felvételek

Szabó Csilla rendőr főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtórefense érdeklődésünkre részletes tájékoztatást adott az éjszakai balesetről. Megtudtuk, hogy egy 50 éves miskolci férfi hajtott bele a szépségszalon kirakatába munkaadója Fiat Ducatójával.

A helyszíni nyomok alapján az alábbiak szerint rekonstruálták a balesetet: a sofőr a balos kanyarban nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a sebességet, elveszítette uralmát az autó fölött, és előbb az út jobb oldalán lévő füves területre hajtott. Itt kidöntött egy jelzőtáblát. Majd áttért az úttest bal oldalára, ahol belehajtott az üzlethelyiség kirakatába.

Az alkoholszonda 0,89-es értéket mutatott a sofőrnél, akitől kétszer vért is vettek, hogy ezt megerősítsék.

Mivel az eset éjjel történt, így a kijárási tilalom megszegése miatt helyszíni bírságot is kapott a vétkes autóvezető.

– Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt hétfő reggel kihallgatták a férfit. Nem szeretett volna vallomást tenni, emlékezni sem akart a történtekre, de azt elismerte, hogy ittasan vezette munkaadója autóját. És nagyon sajnál mindent – sorolta a sajtóreferens.

Az orvosi lexikonok szerint egyébként a 0,5-1,5 ezrelékes véralkoholszint ittas állapot jelent. Jellemző erre az állapotra az eufória, a kifejezetten emelkedett hangulat, a gátlások elvesztése, az alaptalan önbizalom, az erősödő logorrhoea (bőbeszédűség, „szómenés”). Romolhat a mozgáskoordináció, növekszik a reakcióidő, szűkül a térlátás. Ittasan szaporább a pulzus és a légzés, a vérnyomás emelkedik, és fokozódik a verejtékezés.

További hírek

Olvasnivaló