Ugrás a tartalomra

Kést ragadott a rendőrséf

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. november 16. szombat 15:02
Szűcs István rendőrként dolgozik, otthon azonban lecseréli az egyenruháját egy másik viseletre, s ha nem is tesz fel szakácssapkát tökfedőként, nem bánja, ha naponta „szagot fog” ruhája, esténként ízletes és látványos vacsorát alkot családjának az asztalra.

„Csak egyszerűen...

Sok otthonban nincs lehetőség arra, hogy kifinomult és csúcsmodern konyhai technológiákat alkalmazva jussunk el a kívánt alkotásig – igen, alkotásnak hívom azt, amikor szépen megtervezve és elhelyezve van a tányéron az étel, mert ez jár annak, aki szeretne egy jót és finomat enni. Az étkezés a látvánnyal kezdődik...” – írja blogjában Szűcs István, azaz Gasztromanus.

Annak ellenére egyszerűek az ételek, hogy a blog nem erről tanúskodik, hiszen gyönyörű fotókon láthatunk igényes tálalással kínált étkeket, amiknek nevei is arról árulkodnak, hogy valami nagyon bonyolult megalkotási folyamat eredménye egy-egy fogás. Szűcs István azonban azt mondja, valóban az egyszerűségre törekszik.

– A legtöbb étel, amit elkészítek, maximum negyven percet vesz igénybe, még akkor is, ha beleszámolom a tálalást és az előkészítő munkálatokat. Bár nyilván van olyan, amit több órán át kell sütni, mégis azt mondom, hogy amit foglalkozom vele, az tisztán negyven perc.

Baconos szűzérmébe tekert zöldségek, héjában sült burgonyával

Ahogy a blogon is írja, nagyon fontosnak tartja az elkészült fogás megjelenését. A tálaláshoz tehetsége van, éppúgy, mint az ételek elkészítéséhez.

– A tálalás az ember fantáziájára van bízva. Én ezt nem tanultam, de nekem gyorsan megy, hiszen ha az ember tudja, hogy hogyan szeretné minél mutatósabbá, kívánatosabbá tenni az ételt, akkor már a főzés közben összeáll a fejében, hogy milyen díszítést használ a tálaláshoz. Végül a saját ízlésemet mutatom meg a tányéron.

Fokhagymás, citromos farkassügér, sajtos polentával és sült paradicsommal

A receptjei legjavát saját maga találja ki, vagy a már meglévőket alakítja át saját ízlésére.

– Szeretem a főzős műsorokat, lehet az versenyszerű főzés vagy akár egy sztárséfnek a műsora. Ott bemutatnak egy elképzelést, én pedig továbbviszem saját ízlésemnek megfelelően. Bizonyos alapanyagokat kicserélek olyanokra, amiket szívesebben megennék az ételben. Alapvetően nem arra törekszem, hogy újítsak, hanem hogy az ízlésemnek megfelelő, finom legyen.

A Gasztromanus tehát olyan, mint a megsüketült Beethoven, aki a kottának már a látványakor is hallotta a zenét, Szűcs István pedig érzi az ízeket a televízión keresztül is.

Rosé kacsamell brindzával, karamellizált almaszeleteken, zöldséges bulgur ágyon, forró áfonya lekvárral

Sokan tartják fontosnak a jó alapanyagokat. A Gasztromanus azonban a jót megkülönbözteti a drágától. – A jó hús nem feltétlenül jelenti a drága húst, nem szükséges elmenni a magasabb árak irányába. Én általában normál húsboltban szoktam vásárolni. A szép húsokat keresem a pulton, s ha megtaláltam az ízlésemnek valót, akkor azt fogom megvenni. Előnyben részesítem a Búza téren található ABC-t, ahol mindig friss és kifogástalan húsokat találok, nem beszélve arról, hogy nagyon nagy a választék. Abban még nem csalódtam.

Szót ejtve más alapanyagokról, kiderült, hogy Szűcs István maga süti a kenyeret is otthon. Egyik ételmegnevezése a következő: Mascarponés brokkolikrémleves krutonnal, pirított tökmaggal és baconchipsszel.

– A kruton olyan, mint egy pirítós kenyér, csak ki van szárítva. Zsemlét vagy kiflit veszek, felszeletelem, majd serpenyőben megsütöm.

Mascarponés brokkolikrémleves krutonnal, pirított tökmaggal és bacon chpsszel

Nem érdeklődik kifejezetten más nemzetek konyhái iránt. Főleg akkor eszi a főztjüket, ha éppen ott nyaral náluk. De olyan előfordult már, hogy felfigyelt egy-egy érdekes ízre.

– Ha olyan ízvilággal találkozom, ami megtetszik, akkor veszek olyan fűszert ott, ami ezt az ízt felidézi majd itthon az ételeimben. Mindenevő vagyok, és ezt most arra értem, hogy bármelyik nemzet konyhájában találtam ízletes ételeket.

A blogomban azt szeretném megmutatni, hogy hogyan is lehet otthon, a rohanó hétköznapokban, az esti órákban is akár rövid idő alatt, egyszerűen remek ételeket elkészíteni, amelyek örömet szereznek neked és annak is, akinek készíted, így kulináris élményeimet megosztva segítek a konyhában, hogy az ízek kavalkádjával elvarázsold azt, akinek főzöl.” – Ezt írja blogjában Szűcs István, akit tizennégy éves fia leköröz az ételmennyiség elfogyasztásában.

– Legjobban magamnak és a családomnak szeretek főzni. A feleségemtől gyakorlatilag teljesen átvettem ezt a szerepkört, nem tiltakozott ellene. Szerintem lényegtelen, hogy a szakács nő vagy férfi, egyet kell tudnia: jól főzni. Természetesen nem állok útjába a páromnak, ha ő szeretne kiteljesedni a konyhában. Esténként azonban általában én szolgálom fel a vacsorát, ráadásul mindig csak annyit, amennyit megeszünk, hogy másnap újra frissen készült ételt tehessek az asztalra.

Pulled pork steak burgonyával és amerikai káposztasalátával

Hozzávalók

  • 1 darab bőrős sertéscombszelet, de olyat vegyünk, amelyik kb. 5-8 cm vastagságú és a csontra merőlegesen van felszelve.  
  • görög fűszer
  • cukor
  • bors
  • majoránna
  • fokhagyma zúzva vagy granulátumként
  • mustár
  • olaj
  • 2 dl Coca Cola

A káposztasalátához

  • 1/2 fej felkockázott káposzta
  • 2 kockára vágott sárgarépa
  • 2 evőkanál darált vagy reszelt hagyma
  • 1 evőkanál kristálycukor
  • fél teáskanál só
  • csipetnyi bors
  • 0,5 dl tej
  • 1,5 dl majonéz
  • 1/2 evőkanál ecet
  • 1 evőkanál citromlé

A mártáshoz

  • édes chili szósz
  • thai vagy sima barbecue szósz
  • worcester szósz

Elkészítés

  • A húst a sütés előtt két nappal bepácoljuk, azaz a fent felsorolt fűszerekkel bekenjük mind a két oldalát, ne sajnáljuk tőle a fűszert, nem árt neki. Vastagon szórjuk be, de csak a felső oldalára kenjünk a legvégén mustárt. 
  • Fontos dolog ennek a húsnak az elkészítésénél, hogy a sütése hosszú időt vesz igénybe: négy óra legalább. A sütőt 1 fokozatra kell állítani és nem szabad nagyobb hőfokon sütni. 
  • A hús alá öntsünk kevés olajat és Coca Colát, legalább 2 dl-t, letakarjuk alufóliával és mehet is a sütőbe. 
  • 4-5 óra elteltével levesszük a fóliát a tetejéről és a saját levével locsolgatva még egy 20-30 percet sütjük ugyanazon a hőfokon. 
  • Ezután kivesszük és egy villa segítségével széthúzgáljuk a húst szálaira, a saját levével ekkor egy kicsit meglocsoljuk. 
  • Elkészítjük a mártást a hús mennyiségétől függően. 4 evőkanál édes chili, 2 evőkanál barbecue szósz és egy szűk kávéskanál worcester szósz, ezt összekeverjük és ráöntjük a húsra, majd átforgatjuk.   
  • A  salátához a káposztát és a sárgarépát apró kockára vágjuk késsel vagy géppel. 
  • A hagymát lereszeljük a sajtreszelőn, hozzáadjuk a káposztához.
  • A többi összetevőt egy tálban összekeverjük, majd a káposztára öntjük és átforgatjuk. 
  • Köretnek hasáb- vagy steakburgonya az igazi.          
  • Tudom, azt mondtam, hogy gyorsan, könnyen otthon, de ezt megéri kivárni, finom, omlós és szaftos húst kapunk.... 

Családjuk mindhárom tagja – a szakácsot is beleértve – szereti a pulled porkot.

– Ez egy három-négy órán át sütött, szálaira széthúzgált sertéscomb, aminek az érdekessége, hogy Coca Colával van felöntve víz vagy sör helyett. Be van fűszerezve, kap egy édes chilis mártást, amivel össze van keverve. Ez van tálalva káposztasalátával és héjában sült burgonyával.

Szűcs István egyszerűen azt vette észre, hogy egész életében szeretett alkotni a konyhában, a blogot négy-öt éve vezeti.

– Ha közösségi összejövetelen veszek részt, rám bízzák a főzés irányítását. A rendőrségen például ott helyben főzök a kollégáimnak egy-egy rendezvénykor. Legutóbb egy osztálykiránduláson főztem több szülővel együtt. Ott egy üstöt használtunk, mert az pörkölt százhúsz adagos volt. Ilyenkor elég nehéz odafigyelni az ínycsiklandó tálalásra.

Mascarponés zöldséges tagliatelle erdei gombával, fehérboros majorannás sült nyúllal

Titka, mint mondja, hogy szívvel kell főzni.

– Én úgy megyek be a konyhába, hogy hú, de jó, most fogok főzni egy nagyon jót. Én azt szívesen csinálom, és de jó lesz, hogyha elkészül, milyen szépen fog kinézni, és a többieknek is fog ízleni. Nem jó a hozzáállása tehát annak, aki kényszernek érzi ezt a tevékenységet, és az jár a fejében, hogy jaj, már megint oda kell állnom a gázhoz, mit találjak ki már megint? Nagy erővel bír persze az is, hogy sikerélményem van a főzésben, tehát a közönségnek nagyon tetszik mindegyik alkotásom. Még nem mondtak rosszat egyikre sem. A főzés pedig kikapcsol engem. Ilyenkor csak arra koncentrálok, amit csinálok. Szeretek főzni.

A rendőrséf biztosított mindenkit arról, hogy nem hízik el senki attól, ha jókat főz. Szerinte az a fontos, hogy csak annyit főzzünk és együnk meg, amennyi egy alkalomra elég. Blogja itt található.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!