Ugrás a tartalomra

Kétezer-hétszáz éves súlymértéket találtak a Siratófal közelében

mti.hu
Utoljára módosítva
2020. október 13. kedd 15:16
Kétezer-hétszáz éves, mészkőből készült súlymértéket találtak az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) régészei a Siratófal közelében – jelentette kedden az IAA a Facebook-oldalán.
Forrás: kozelestavol.hu

A 2700 évvel ezelőtti, vagyis vaskori – izraeli időmeghatározás szerint az Első Szentély idejében, vagyis még a babiloni fogság, i.e. 586 előtt –, mészkőből készített gömb alakú súlymérték az ókori súlyegységek szerint két sékel – 23 gramm – súlyt határozott meg. Pontossága rávilágít a korabeli fejlett technológiai képességekre, és arra is, hogy mekkora jelentőséget fektettek az ókori Jeruzsálemben a súlymértékek precizitására.

A mészkősúly 23 grammot nyom. Korábbi, jeruzsálemi leletek alapján egyetlen ekkori sékel nevű egységet körülbelül 11,5 grammnak tekintenek, ami azt jelenti, hogy a megtalált súlymérték pontosan két sékeles volt, ahogy felirata is jelzi.

Abban a korban még nem használtak ezüstből készített pénzérméket súlymértéknek, s ezért különösen fontos volt a kőből készült súlyok pontossága a kereskedéshez, a kisebb súlyú fűszerek, illatszerek, a drágább csemegék adásvételénél.

A lapos talppal ellátott gömb alakú, vésett feliratos ókori súlyt nemrégiben tárták fel a Templomhegy egyik egykori bejáratát jelző Wilson-ívnél, a Siratófal melletti területek alapos átvilágításakor. A kősúly megtalálásának helye arra emlékeztet, hogy már az első Szentély idején nyüzsgő, piaci árusokkal teli élet zajlott a Siratófal környékén, amely jelenleg, a koronavírus-járvány idején szokatlanul csöndes, és kihalt.

Az ásatásokat vezető Barak Monikandam-Givon és Tehila Lieberman szerint a súly tetején a héber ajin betűhöz hasonló bevésés egy egyiptomi jel, amely a sékel szó rövidítését jelenti, és a mellette lévő két vonal a két sékel mértéket jelöli.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!