Ugrás a tartalomra

Lemondott Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke

minap.hu/index.hu
Utoljára módosítva
2020. július 14. kedd 10:32
Bejelentette lemondását hétfőn Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, írta meg levelében a tagoknak. Levelét a PDSZ oldalán is közzétették. 
Szűcs Tamás a Diósgyőri Gimnázium igazgatóválasztása miatt szervezett "csendes tüntetésen" július 13-án - Fotó: Mocsári László

Szűcs Tamás ebben úgy fogalmaz: hosszas átgondolás után jelentette be lemondását „a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmányi elnöki tisztségéről. Azok, akik ismernek engem, és akikkel együtt dolgoztam az utóbbi időben, tudják, hogy ezt a kérdést régóta fontolgattam, nem hirtelen elhatározásból született."

Szűcs azt is írja, hogy az utóbbi időben sokat utazott, munkáját Miskolcról igyekezett ellátni, és a kétlakiság már magában is nagy teher volt számára. Mellette az sem segített, hogy noha egyre több ügyben igyekeznek eljárni, lehetőségeik, eszközeik nem növekedtek az igényeknek megfelelően, „mivel a közös felelősségvállalásban van még hova fejlődnünk, engem is rettenetesen leterhelt – de nem csak engem, említett kollégáimat is”. Márpedig, írja, a hatalom intézkedéseivel szemben a közös felelősségvállalás alapvető érdek. 

"A rengeteg harc és összetett feladat kimerített, felőrölt. Úgy éreztem, hogy a legjobb megoldás, ha most hátralépek."

Szűcs július 15-ei hatállyal mondott le, de továbbra is az országos választmány tagja marad.

Szűcs Tamás, a PDSZ honlapján megjelent levelét változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Tagság!
A mai napon, hosszas átgondolás után, bejelentettem lemondásomat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmányi elnöki tisztségéről. Azok, akik ismernek engem, és akikkel együtt dolgoztam az utóbbi időben, tudják, hogy ezt a kérdést régóta fontolgattam, nem hirtelen elhatározásból született.
Az elmúlt két évben rengeteg figyelemre méltó eredményt értünk el. A PDSZ tagsága megerősödött, markánsabban és határozottabban vagyunk jelen a közéletben, mint eddig. Hangunk egyre több helyre elhallatszik, rengeteg ügyben sikerült sikeresen, eredményesen eljárnunk. A legegyértelműbb siker pedig nyilván az a tény, hogy az utóbbi időben örvendetesen megnövekedett a PDSZ-be belépők száma. Csak az elmúlt fél évben többen léptek be szervezetünkbe, mint az elmúlt időszak legsikeresebb éveiben.
Az, hogy szervezetünk stabil növekedési pályára állt, hogy ilyen örvendetesen aktív, és gyorsan, átgondoltan és stratégiailag megfontoltan tud reagálni az oktatásban egyre szaporodó gondokra, visszásságokra, komoly csapatmunka eredménye. Az OV tagjai, különösen Nagy Erzsébet, Komjáthy Anna, Fehér Tibor, Nagyházi Zoltán és mások áldozatos munkája elengedhetetlen volt ezen sikerek eléréséhez. A munka, az elvégzésével járó terhelés ugyanis hatalmas. Hihetetlen áldozatokat kíván fizikailag és szellemileg is az, hogy a napi kihívásoknak meg tudjunk felelni. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy a társadalom közönyén, fásultságán át tudjunk törni. Rengeteget, de valószínűleg nem eleget.
Számomra továbbra is csalódás, hogy az oktatási dolgozók közössége, ugyan talán már érti, hogy nincs keresnivalónk a nap alatt, ha nem fogunk össze, de még mindig nem teszi meg saját magáért a legalapvetőbb lépést, a csatlakozást. Árulkodó adat, hogy az elmúlt fél évben legalább háromszor annyi emberen segített jogi szolgálatunk, mint amennyien beléptek a szervezetünkbe. Márpedig ingyen ebéd nincs: a rengeteg munka felőröli azokat, akik tenni akarnak, akik munkájukat, energiájukat ölik abba az ügybe, amiben hisznek. Ha csak aratni jössz, de vetni nem, egy idő után nem lesz mit enned.
Az elmúlt időszakban rengeteget utaztam, munkámat Miskolcról igyekszem ellátni – ez a kétlakiság önmagában is nagy teher volt számomra az elmúlt két évben. Az a tény, hogy egyre több szorult helyzetben lévő oktatási dolgozó ügyében igyekszünk eljárni, de az eszközeink, lehetőségeink nem növekednek az igényeknek megfelelően, mivel a közös felelősségvállalásban van még hova fejlődnünk, engem is rettenetesen leterhelt – de nem csak engem, említett kollégáimat is. Márpedig egy olyan helyzetben, ahol az egyébként is munkavállaló- és szakszervezet-ellenes hatalom szakmai vitákban is a félretájékoztatás, a porhintés eszközeihez nyúl, ahol a hatalom közpénzből épített mozgástere összehasonlíthatlanul nagyobb, mint az érdekképviseleteké, ahol a hatalom nem habozik a legdurvább és legetikátlanabb eszközökhöz sem nyúlni az egyes intézkedéseivel kritikus szakértői közösség ellen, ott a közös felelősségvállalás alapvető érdek. Ez az, amit máig nem sikerült tudatosítanunk.
A rengeteg harc és összetett feladat kimerített, felőrölt. Úgy éreztem, hogy a legjobb megoldás, ha most hátralépek.  Erre az a tény is lehetőséget ad számomra, hogy a PDSZ az elmúlt években úgy módosította alapszabályát, hogy nem a szakszervezetnek, hanem a szakszervezet vezető testületének (Országos Választmány) van elnöke, ezért a mindenkori OV-elnök lemondása és annak következményei sokkal egyszerűbben kezelhető folyamat, mint korábban. Ezzel együtt továbbra is az Országos Választmány tagja maradok, és ősztől egyes témákat magam is vinni szándékozok.
Az átmeneti időszakban az OV-elnök feladatait az Országos Választmány elnökének helyettese, Komjáthy Anna látja majd el.
Kérem, döntésemet fogadják megértéssel, kollégáimnak pedig további sok sikert kívánok!
Szűcs Tamás

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!