Ugrás a tartalomra

A mennyiségben és minőségben érkező fővárosi triplák döntöttek

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. november 16. szombat 11:28
A kiélezett végjátékot a végig jobban összpontosító vendégek nyerték.

MEAFC-Miskolc – Budapesti Honvéd 83-86 (20-26, 29-13, 16-30, 18-17)

Drahos Gábor (MEAFC-Miskolc): Gratulálok a Honvédnak, jó mérkőzésen jó játékkal tudtak nyerni. Hiába szedtünk több lepattanót, szereztünk több Val-t, a mai sorsunkat megpecsételték a hárompontosoknak, 22%-kal dobtunk be 4-et, ők 52%-kal 15-öt. Egy ilyen, mondhatni egészen szoros mérkőzésen ez billentette sokáig az önbizalmát fölénk a Honvédnak, a végjátékban pedig a mérkőzést is ez húzta be nekik.

Puskás Artúr (Budapesti Honvéd): Mind a két csapatnak gratulálok. Az enyémnek a győzelemért, a Miskolcnak pedig a rendkívül kemény, fegyelmezett és jó játékért. Egylabdás meccs volt, minden egylabdás meccs alakulhat másképp is, ez most így jött ki, hogy mi nyertük meg. Lehet, hogy voltak olyan szegmensei a játéknak és a statisztikának, amiben ők nyertek. Azt gondolom, hogy két hasonló erősségű csapat nagyszerű mérkőzése volt itt, a Miskolci Egyetemi Körcsarnokban. Nagyon boldog vagyok, elindultunk egy úton, ez a két győzelem már nevezhető győzelmi szériának. Ha jól tudom, fél éve nem volt ilyen, úgyhogy megdolgoztunk érte. További sok sikert kívánok a Miskolcnak és Drahos Gábor barátomnak.

A MEAFC-Miskolc következő mérkőzése: Baja-MEAFC-Miskolc 2019.november 22. 17:00

További hírek

Olvasnivaló