Ugrás a tartalomra

Mindent megtesz Miskolc a járvány leküzdéséért

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. március 26. csütörtök 21:13
A Velünk a Város politikusai az önkormányzat eddigi intézkedéseit méltatták.

Miskolc önkormányzata mindent elkövet annak érdekében, hogy a városban a lehető legkisebb mértékben terjedjen és bontakozzon ki a koronavírus-járvány – erről a Velünk a Város képviseletében Simon Gábor frakcióvezető és Szopkó Tibor önkormányzati képviselő beszélt.

- Azt látjuk, hogy a város eddig is számos intézkedést hozott a járvány elleni védekezés jegyében: ilyen volt, hogy bezárták a játszótereket, hogy tiszta ivóvízzel látták el a Lyukóban élőket és tisztasági csomagokat állítottak össze, illetve idesorolták a 15 perces parkolási moratóriumot is. A  legfontosabb a hiteles és azonnali tájékoztatás ás ebben Miskolc kifejezetten jól áll, hiszen nemcsak több online felületen, így a városi honlapon és a minap.hu-n, illetve a Miskolc TV-ben, hanem szórólapokkal és plakátokkal is segítik, hogy a miskolciak minden olyan információhoz hozzájussanak, ami ebben a helyzetben szükséges – sorolta Szopkó Tibor.

Simon Gábor és Szopkó Tibor - Fotó:Végh Csaba


Simon Gábor hozzátette, a helyi adók megfizetése terén is próbálják segíteni a miskolciakat. „Az önkormányzatnak korábban nem volt lehetősége időben kiküldeni a csekkeket, mivel az országos rendszer, melyhez csatlakozni kellett, csődöt mondott. Emiatt sokan nem tudtak időben eleget tenni az adófizetetési kötelezettségüknek. Miskolc úgy próbálja őket segíteni, hogy a város jegyzője a befizetés határidejét március 31-éig meghosszabbította – mondta a frakcióvezető, aki kitért arra is: a válság idejére Miskolcon is felfüggesztették az adóvégrehajtási eljárásokat.

A politikusok szóltak arról is, hogy megnyugtató számukra, hogy a koronavírus által kifejezetten veszélyeztetett korosztály, az idősek ellátása is rendben zajlik.
- Miskolcon körülbelül hatszáz idős ember él bentlakásos intézményekben és házi segítségnyújtás keretében is körülbelül ugyanennyi szépkorúról gondoskodnak. Emellett, körülbelül háromszáz hetven év feletti kérte a város zöldszámán az étkezési ellátást vagy azt, hogy a rendészet segítsen nekik a bevásárlásban. Miskolc erejét megfeszítve dolgozik azon, hogy erről az érintett, nagyjából ezerötszáz emberről nap mint nap gondoskodjon – tette hozzá Simon Gábor.

Példaértékűnek nevezték azt is, hogy a miskolciak nagy része megoldotta óvodás korú gyermekeinek elhelyezését: a Leszih Andor utcai óvodában az elmúlt napokban egy gyerek sem jelent meg, a Bársony János utcai intézményben 23-án kettő, 24-én egy, míg 25-én egy kicsi tartózkodott, míg a Lorántffy utcai oviban is két-három gyermek jelent meg. Hozzátették, az önkormányzat minden intézményében biztosítja megfelelő higiéniát, takarítószereket és védőfelszereléseket.

Simon Gábor és Szopkó Tibor köszönetet mondott minden önkormányzati és holding dolgozónak, akik most is helyt állnak, mint ahogy azoknak a miskolciaknak is, akik most is biztosítják a közszolgáltatásokat, a boltok dolgozóinak, a kereskedőknek, az árufeltöltőknek, a pénztárosoknak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!