Ugrás a tartalomra

Miskolc idén rajt-helyszíne lesz a Tour de Hongrie-nak

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 12. szerda 17:48
A fővárosi Music Centerben február 12-én második alkalommal mutatták be gála keretében a közel százéves múltra visszatekintő Tour de Hongrie nemzetközi országúti kerékpáros verseny útvonalát. A „karaván” idén május 16-án, története során már 33. alkalommal látogat el Miskolcra. A borsodi megyeszékhely ezúttal rajt-helyszín lesz, a 4. szakaszra innen vág neki a sztárcsapatok egész sorát felvonultató mezőny.

Az útvonalat bemutató gálán részt vett Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere és Rakaczki Zoltán, a helyi szervezésben segítséget nyújtó Miskolci Sportcentrum Kft. ügyvezetője is. Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökének köszöntője után a Tour de Hongrie társadalmi szerepvállalásáról esett szó. A Magyar Kerékpáros Körversenyt szervező Vuelta Sportiroda a nemzetközi sporteseményt kísérő, kiemelkedő médiajelenlétet felhasználva ebben az esztendőben is a közlekedésbiztonsági képzés és oktatás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Eisenkrammer Károly, a szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy több szempontot is figyelembe vettek az útvonal kialakításánál, de ezek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy ebben az évben elsősorban olyan helyszínekre jusson el a Magyar Körverseny, amelyeket nem érint a Giro d’Italia magyarországi útvonala. A szakaszok többsége Kelet- és Észak-Magyarországon halad majd, az útvonal hét megyét, húsz várost (köztük négy megyeszékhelyt) és további ötvenöt települést érint. A szakaszok közül az első három gyakorlatilag sík etap lesz, amely jó lehetőséget kínál a profi csapatoknak a mezőnybefutó gyakorlására. A negyedik szakasz hazánk legmagasabb hegyén, a Kékesen hegyi befutóval ér véget, ez a nap döntően befolyásolhatja a körverseny végeredményét. Az utolsó etap a hazai profi és amatőr kerékpárosok egyik legkedveltebb „edzőpályáján”, a Pilisben zajlik majd. Az Esztergomból induló és ide visszaérkező körön négyszer mennek majd végig a versenyzők, megmászva a dobogókői emelkedőt a Pilisi Parkerdőben.

Eisenkrammer Károly hozzátette: a Tour de Hongrie szervezőinek célja, hogy az évről évre egyre magasabb szintre lépő magyar viadal bekerüljön a Pro Series eseményei közé, ennek pedig egyik komoly feltétele, hogy legalább tizennégy World Tour- vagy Pro Team-besorolású csapat vegyen részt az idei Magyar Körversenyen. A Giro d’Italia magyarországi rajtja jó lehetőséget nyújtott arra, hogy a legerősebb csapatok is „számoljanak” a Tour de Hongrie-val, ennek köszönhetően várhatóan sikerül teljesíteni a Pro Series-követelményt. Ugyanakkor nemcsak a világklasszis csapatok idecsábítása fontos, hanem az is, hogy ezek a klubok jó élményekkel távozzanak, s a következő években visszatérjenek hozzánk. 

Miskolc a Tour de Hongrie történetében rögtön Budapestet követi: a bő kilenc évtized alatt eddig összesen harminckét alkalommal volt rajt, vagy befutó helyszíne a borsodi megyeszékhely! Először 1926-ban járt itt a Magyar Körverseny mezőnye, a jubileumi, harmincadik látogatás pedig  2017-ben volt. Tavaly a későbbi összetett győztes, a lett Krists Neilands diadalát ünnepelhette a miskolci közönség.

 Az idei Tour de Hongrie május 13-án Debrecenből rajtol.  A nemzetközi mezőny 5 versenynap alatt, 7 megyét érintve, összesen 861 kilométert tesz meg az esztergomi befutóig. Miskolc május 16-án kapcsolódik be a "magyar körbe", ezen a napon innen rajtol a 4. szakaszra talán minden eddigi legrangosabb TdH-mezőnye. A rajt ceremónia a miskolci belvárosban lesz, ahonnan lassú rajttal lódulnak neki a kerékpárosok Diósgyőr felé. Mivel a „karaván” maximum félórán belül elhagyja a település központját és az éles rajtot követően megkezdi a Bükk-hegység emelkedőinek ostromlását, ezúttal a közlekedésben minimális fennakadásra kell számítani.

World Tourcsapatok a rajtnál! 

2020-ben ismét hét fős együttesek szerepelhetnek, a mezőny létszáma várhatóan 140 fős lesz. A szervezők  eddig  tizenhárom csapat érkezését jelentették be. Eszerint indul a World Tour-csapatok közül az  Astana Pro Team, a  TREK-Segafredo, a  Mitchelton Scott , a Team Jumbo Visma és a CCC Team, a Pro Teamek közül az Androni Giocattoli Sidermec, a Gazprom Rus Velo, a Riwal Readynez, a  Team Novo Nordisk és a Bardiani CSF-Faizané, a kontinentális csapatok közül pedig a Kometa-Xstra, a Team Novák, az Adria Mobil és a  Giotti Victoria is. A rajtnál ott lesz a magyar válogatott, s több klub színeiben is indulnak magyar bringások. Várhatóan összesen 10–15 magyar sportolóért szurkolhatnak majd a sportbarátok.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!