Ugrás a tartalomra

MVK: rövidesen megszűnik az egészségügyi dolgozók ingyenes utazása

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. június 18. csütörtök 13:46
A veszélyhelyzet visszavonását követően július 1-jén, szerdától megszűnik az egészségügyi dolgozók, valamint a miskolci gyógyszertárak és patikák munkatársainak díjmentes utazása - írja közleményében a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK).

Kiemelik, az autóbuszokon és villamosokon ugyanakkor érvényben marad a dolgozóik és az utazóközönség egészségének megőrzésére szolgáló szabály, amely előírja, hogy "a járműveken csak maszkban, vagy orrot és a szájat kendővel, sállal eltakarva lehet tartózkodni.
 
Az MVK azt kéri, ha az adott járat kihasználtsága engedi, továbbra is ügyeljenek utazás közben a védőtávolság betartására, és a járművezetők védelme érdekében – ha van rá mód – a járművezető fülkéjétől minél távolabb foglaljanak helyet. 

- Az okostelefonnal rendelkező utasoknak érdemes megfontolniuk a mobiljegy használatát. A mobiljegy az MVK által üzemeltetett járatokon használható jegyek és bérletek mobilapplikációval megvásárolható formája, használatához okostelefonra letöltött applikáció és aktív mobil-adatkapcsolat szükséges, bővebb információ a cég honlapján  - írja a közlemény.

További hírek

Olvasnivaló