Ugrás a tartalomra

Nagycsaládosok: Miskolctól Alaszkáig szólt a népdal

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. április 07. kedd 11:44
Nincsenek egyedül a bajban – Himnuszukkal biztatnak mindenkit, határokon innen és túl, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) tagjai.

A család a legnagyobb megtartó erő – hangsúlyozza a NOE, melynek tagjai – Miskolctól, a Vajdaságon és Székelyföldön át Alaszkáig – az egyesület Himnuszával, a Tavaszi szél vizet áraszt című népdallal, biztatnak mindenkit határokon innen és túl, hogy nincsenek egyedül a bajban.

– Mindenki el van már egy kicsit keseredve, megviseli az embert, a családokat a mostani helyzet. Nekünk is számtalan programunkat le kellett mondanunk – teszi hozzá érdeklődésünkre a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének elnöke. Bak László kiemeli: megérzik egymás hiányát, de a videóval is azt üzenik, hogy összetartozunk. – Egymásban is erősítjük a hitet, a közösségi érzést. Három család is szerepel az egyesületünkből a videóban. Persze, nem az énekzenei tudás volt a fő szempont, hanem az összetartozás élményének közvetítése – teszi hozzá mosolyogva. – Ugyanaz a közös cél: túl lenni ezen a veszélyhelyzeten.

(A külső kép illusztráció)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!