Ugrás a tartalomra

Nyílt nap a rendőrség kiképzőközpontjában

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. december 04. szerda 14:01
Lövések dörrentek és a bevetési egységet is mozgósították a Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központjában. A rendőrség nyílt napján a látogatók is megnézhették, hogyan készülnek fel a rendőrök egy-egy bevetésre. Ezen a napon a diákok is fegyvert ragadtak, és az is kiderült, hogy a rendőri munka egészen más, mint a hollywoodi filmekben.
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

A nyílt napon hasznos gyakorlati tudást is szerezhettek a látogatók: a rendőr csak ritkán verekszik, fegyvert pedig csak végső esetben szabad használnia. Taricska Tibor, a B.-A.-Z. Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központ parancsnoka elmondta, a program toborzás is. – Ez egy jó alkalom arra, hogy növeljük a rendőrség létszámát, és a fiatalokban felkeltsük az érdeklődést a rendvédelmi szervek iránt, hogy válasszák ezt a pályát, álljanak be a sorainkba és dolgozzanak velünk közösen.

Egy jól irányzott lövés és a gyanúsított máris a földön hever. Alapos felkészülés és csapatmunka – ez a titka egy-egy sikeres bevetésnek. Az elfogás egész folyamatát megmutatták a rendőrök. A golyóálló mellény súlyát a diákok is megérezték. Minden fegyvert a kezükbe vehettek, és ezt nem utoljára tették, hisz mind rendőri pályára készülnek. Horváth Csaba szerint az iskolában tanultak az utcán is hasznosak, például újraélesztést is végzett már. – Azért jött ez az öltet és ezért szeretnék ezen a pályán elhelyezkedni, mert szeretnék segíteni az embereken, sok mindenkinek ajánlom a rendészeti ügyintéző szakot, mert embert farag belőle. Céltudatossá tesz, ezentúl tetszik a titkossága és az elzártsága ennek az intézménynek.

Korály Cintia jövőbeni munkájával szintén az embereken szeretne segíteni, amiért mindent megtesz. Rendvédelmi versenyeken rendre sikerrel szerepel. – A két országos bajnokság az rendészethez kapcsolódott. TEK-es kiképző pályán voltunk, ami szerintem sokban hozzájárul az erőnléthez is, ez nagyon fontos, és szeretem is csinálni.

A Megyei Rendőr-főkapitányság nyílt napján a lövészetbe és a bűnügyi technikába is bepillanthattak a látogatók.

További hírek

Olvasnivaló