Ugrás a tartalomra

Szépíró-kör alakult Miskolcon

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. január 23. csütörtök 13:27
A magyar kultúra napján bejelentették: megalakul a Miskolci Szépírókör. És máris bemutatták egy fiatal, miskolci születésű szerző, Balajthy Ágnes új könyvét szerdán az MTA Miskolci Területi Bizottságának Székházában.

A több mint húszéves múltra visszatekintő Szépírók Társasága egy vidéki, sőt határokon átívelő hálózatot szeretne létrehozni, ennek lesz most már része a Miskolci Szépírókör is. A szervezők szűk csoportjában ott találjuk a Műút folyóirat szerkesztőjét is. Jenei László – aki egyébként a Társaságnak is tagja – érdeklődésünkre kiemelte: a fő cél az, hogy az adott településen felfrissítsék az irodalmi életet.

Mocsári László képgalériája!

– A Miskolcon élő, vagy innen elszármazott írók, költők munkásságára, életművére fogunk összpontosítani – hangoztatta.

Ebben – Jenei László szavaival élve – „együttműködő partner” mások mellett Balajthy Ágnes irodalomtörténész is (az utazás művészetéről szóló könyvét a megalakulás bejelentése után mutatták be). Véleménye szerint akár szépírónak, akár elméleti szakembernek gyümölcsöző lesz itt együtt dolgozni.

– Miskolci gimnazista éveim alatt Fecske Csaba irodalmi körét látogattam, ahol sokat tanultam, és megtapasztaltam, milyen közösségben dolgozni. Valami hasonlóra számítok most is – emelte ki, hozzátéve: a kereteket szeretnék megteremteni ahhoz, hogy ne érezze magát magányosnak az alkotó, hanem legyen kivel megosztani az élményeit, akár a saját városáról is.

Azt várja a kezdeményezéstől az önkormányzat közművelődési és turisztikai tanácsnoka is, hogy Miskolc irodalmi élete új erőre kap, hiszen az Borkuti László szerint „kezdett már kicsit elszürkülni az elmúlt években”. Felelevenítette, hogy korábban volt egy olyan időszak a város életében, amikor a Szépírók az Avasalján sorozattal sok ismert embert – mások mellett Faludy Györgyöt, Esterházy Pétert – hívtak meg Miskolcra.

– Én ezekhez hasonló, izgalmas eseményeket várok a jövőben – mondta, hozzátéve: szeretnék támogatni a miskolci pályakezdő írókat, költőket is.

A Szépírók Társaságának elnöke kifejtette: az ország egyik legreprezentatívabb írószervezeteként szeretnék „az alkotó energiákat hasznosítani”, az írói munkát bátorítani, egymást inspirálni. Szkárosi Endre hozzátette, a szépírókörök teljesen nyitottak. Szeretnének továbbá egy interaktív felületet is kialakítani, ahol nyomon követhető, hol mi történik az irodalmi életben.

A Miskolci Szépíró-kör alapító tagsága: Bari Károly, Bazsányi Sándor, Bedecs László, Ficsku Pál, Jenei László, Kabai Lóránt, Keresztury Tibor, Mezei Gábor, Sajó László, Szekrényes Miklós és Vass Tibor.

További hírek

Olvasnivaló