Ugrás a tartalomra

„Színnel és lélekkel” segítettek a megyei kórháznak

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. november 05. kedd 16:55
A bócsai Poli-Farbe Vegyipari Kft. idén tavasszal meghirdetett „Poli-Farbe Színnel, lélekkel” kórház-felújítási pályázatának köszönhetően a megyei kórház és tagintézményei 17 ezer négyzetméter falfelület felújítására elegendő festékmennyiséget, valamint nettó 440 ezer forint anyagi támogatást nyert, amelyből egy érintőképernyős betegőrző monitort vásároltak.
Fotók: Juhász Ákos

Éves szinten számtalan pályázatot nyújt be a kórház annak érdekében, hogy a fejlesztések támogatásokból is megvalósulhassanak. – Ebben az évben több mint 4 millió forint támogatást kaptunk a Gyermek Onkohematológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztály, illetve a Gyermek Belgyógyászat fejlesztésére – tudtuk meg Kató-Nagy Szilviától, a megyei kórház Pályázati és Projekt Csoportjának csoportvezetőjétől.

A bócsai Poli-Farbe Vegyipari Kft. idén tavasszal meghirdetett „Poli-Farbe Színnel, lélekkel” kórház-felújítási pályázatának köszönhetően a megyei kórház és tagintézményei 17 ezer négyzetméter falfelület felújítására elegendő festékmennyiséget, melynek értéke csaknem 6 millió forint, valamint nettó 440 ezer forint anyagi támogatást nyert, amelyből egy érintőképernyős betegőrző monitort vásároltak.

A pályázat célja, hogy szebbé, élhetőbbé, lakhatóbbá tegyék azokat a problémákkal és nehézségekkel tűzdelt alkalmakat, amikor valaki rászorul egy egészségügyi intézmény szolgáltatásaira – fogalmazott Szabó Antal, a Poli-Farbe ügyvezetője. – Nem mindegy számunkra az sem, hogy azokat a falfestékeket, amelyek Magyarország piacvezető gyárának a gyártósorairól kerülnek le, milyen célokra használják fel – mondta. Hozzátette: van egy olyan termékük, ami kifejezetten műtők festésére alkalmas, mert olyan higiéniai és egészségügyi körülményeket képes biztosítani, ami a legmagasabb igényeket is képes kielégíteni.

Breitenbach Sándor, a kórház műszaki igazgatója ismertette: hat telephellyel rendelkezik a kórház, aminek több, mint fél millió négyzetméter falfelülete van. A megnyert festékekből három telephelyen tudtak kifesteni: a szikszói tagkórház krónikus belgyógyászati épületében három emeleti szintet, mintegy 6000 négyzetméteren, a Semmelweis Tagkórházban az infektológiai épületben 6500 négyzetméternyi falfelületet, és a bőrgyógyászati épületben mintegy 5000 négyzetméternyi falfelületet – részletezte. – Ez helyiségekre lebontva, csaknem 160 helyiséget jelent. A festékek pedig még legalább ennyi helyiség kifestésére lesznek elegendőek, amit a következő negyedévben fel fogunk használni – tette hozzá.

Révész János főigazgató arról szólt, az utóbbi hetekben az országban két gyermek is részesülhetett egy olyan speciális terápiában, aminek a költségei messze meghaladják az átlagost. Az, hogy ezeket a kezeléseket megkaphatták, a társadalom érzékenységének köszönhető. – Ennek az érzékenységnek az is bizonyítéka, hogy a Támogatók Társaságát csaknem 180-as támogatói létszámmal zárhattuk. A társadalom részéről az elkötelezettség egyre nő az egészségügy iránt – emelte ki.

Mint mondta, vannak olyan ingatlanjai a kórháznak, amelyek életkora meghaladja a 100 évet, de olyan is, amelyek 10 évtől is fiatalabbak. Ennek megfelelően a műszaki igazgatóság számára külön kihívás, hogy ezeknek az épületeknek az állagát megőrizzék, és növeljék a betegek elégedettségét. – A burkolat és a festés minőségi igen jelentős szerepet játszik abban, hogy a betegek milyen elégedettséggel távoznak innen, így rendkívül nagy segítség volt számunkra a Poli-Farbe támogatása.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!