Ugrás a tartalomra

Szombati programok és fotók az Operafesztiválról

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. június 16. vasárnap 16:26
Bábelőadás, templomi koncert, élményfotózás, kiállítás, dzsessz és operák a Bartók Plusz Operafesztivál második napján. Fotósunk a belvárosban járt és szép képeket készített a rendezvény résztvevőiről.
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Délelőtt fél 11-kor kezdődött a Süsü, a sárkány a Miskolci Csodamalom Bábszínházban a gyerekeknek. Délután 4 órától az Avasi református templomba várták a közönséget a Nemzeti Énekkar hangversenyére. Szintén ekkortól lehetett opera élményfotókat készíttetni a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínében. Orosz szezonok címmel nyílt kiállítás egy óra múlva a Herman Ottó Múzeum Színháztörténeti és Színészmúzeumában.

Este fél 7-kor elkezdődött az első teljes opera a Szent István téren: Rossinitől A sevillai borbélyt láthatta a közönség.

Este 7-kor a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában volt látható az „…és Echo” című opera. A Nyári Színházban pedig Puccini Bohémélet című operáját láthatta a közönség este 9 órától.

A Déryné-kertben utcatánc volt fél 9-kor, az Erzsébet téren Elsa Valle és az Afrocando együttes zenélt fél 10-től, majd 10 órától Weszely Ernő muzsikált a Déryné-kertben.

További hírek

Olvasnivaló