Ugrás a tartalomra

Tisztújítás a miskolci KDNP-ben

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. november 28. csütörtök 09:04
A Kereszténydemokrata Néppárt miskolci szervezete tisztújító taggyűlést tartott a napokban.

A taggyűlésen újra Molnár Pétert választották meg az alapszervezet vezetőjének – tájékoztatott honlapján a Kereszténydemokrata Néppárt.

Aztán szóvivőjük egy közleményt is eljuttatott szerkesztőségünkhöz Hagyományos értékek mentén, fiatalos lendülettel címmel. Hollósy András tudatta: elsöprő többséggel választották meg újabb 5 évre Molnár Pétert.

Hozzátette: a politikus egyben a KDNP helyi közgyűlési frakciójának vezetője is, aki 2005-től tölti be a városi szervezet elnöki tisztségét.

Forrás: KDNP Miskolc

Az új miskolci elnökség tagjai pedig mind a fiatal értelmiségiek táborából kerülnek ki: Hollósy András a párt jelenlegi önkormányzati képviselője, Eszlári András ügyvéd, Solymosi András megyei önkormányzati képviselő, Radomszki Levente, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) megyei elnöke, Ifj. Feledy Péter, a Megyei Közgyűlés külsős bizottsági tagja, valamint Papp Zsolt középiskolai tanár.

A párt új miskolci vezetése eltökélt abban, hogy a 21. századi digitális és online világban, valamint a fiatalok között is határozottan képviseljék a hagyományos keresztény és konzervatív értékeket és a rendszerváltó elődök szellemi örökségét – fogalmazott Hollósy András önkormányzati képviselő, a KDNP Miskolc szóvivője.

További hírek

Olvasnivaló