Ugrás a tartalomra

Tovább csökken Miskolc széndioxid kibocsátása, míg gazdasága folyamatosan erősödik

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 05. szombat 06:42
Miskolc önkormányzata 2014-ben csatlakozott a nemzetközi Polgármesterek Szövetségéhez, ezzel városunk arra kötelezte magát, hogy az országos vállalásoknál is szigorúbb károsanyag-kibocsátási normáknak felel meg.
Fotó: Juhász Ákos

Ennek érdekében jelentős fejlesztésekbe kezdett a város az energiahatékonyság és a megújuló energia arányának növelése érdekében. A már megvalósult és a tervezett tevékenységeket nemzetközi követelményrendszer alapján Fenntartható Energia és Klíma Akciótervben rögzítették. Ez a tanulmány azért is érdekes, mert magában foglalja Miskolc 2008-as „kibocsátási leltárát”, valamint köztes évként a 2017-es adatokat.

Az elemzés alapján Miskolc eddig 37,29 %-os CO2 kibocsátás csökkenést ért el, ami világviszonylatban is jelentős. Mindezt úgy, hogy a város gazdasága teljesen átalakult, és a CO2 csökkenés mellett éves szinten átlag 5,4 % -os gazdasági növekedést produkált az elmúlt 10 évben, ami az 2008-as bázisévhez viszonyítva közel 50 %-os gazdasági növekedést mutat 2017-ig.

Fotó: Juhász Ákos

Ehhez olyan fejlesztések járultak hozzá, mint a geotermikus energia távhő célú felhasználása, a Bogáncs utcai naperőmű megépítése, vagy a közintézmények és panelszerkezetes társasházak épületenergetikai felújítása. A tanulmányban tett vállalás szerint Miskolc 2030-ig 44%-os CO2 kibocsátás csökkentést kíván elérni a 2008-as szinthez képest. Ehhez a város további jelentős fejlesztéseket tervez, ezek közül is kiemelkedik a távhőszolgáltatás további zöldítése, a közösségi közlekedésben újabb gázüzemű „zöld” autóbuszok beszerzése, amelyeket a miskolci biogáz üzemben termelt energia működtet, további naperőművek építése és a városi zöldfelületek növelése, fejlesztése. A Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv elérhető a város honlapján (aktuális/közérdekű), annak véleményezésére 2019. október 20-ig van lehetőség.

További hírek

Olvasnivaló