Ugrás a tartalomra

Új dal, új klip, új album – ismét erős évre készül a The Sign

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. augusztus 02. vasárnap 08:31
A miskolci banda új dalában a trasht kapja le a tíz körméről, új lemezük ősszel jelenik meg.
Fotó: thesign.hu


Oldszkúl – ez a címe a The Sign új, az elmúlt hetekben debütált dalának. A szám igazi görbetükör a trash, az influenszer és úgy általában a hétköznapokat a közösségi médiák felületein élő társadalomnak – mondja Czinke Máté, a zenekar énekese, szövegírója.

„Az Oldszkúl tudatosan különbözik a tőlünk megszokott hangzásvilágtól, úgy is mondhatnánk, hogy egy koncepció van mögötte. Ez pedig nem más, mint parodizálni a mai posztmodern jelenségeket, a korszellemet. A dalban megjelenik a TikTok, a Gucci Gang című szerzemény, a ByeAlex és Hiro közreműködésével létrehozott Michael Kors, a Redbull, a Dorko, a kábítószer és a mára leírni is fájdalmas szó, az influenszer – sorolja a zenész.

A dalhoz egy - a stílushoz és a szöveghez tökéletesen passzoló - videóklip is készült. Máté – ő írta egyébként a szöveget és a klip forgatókönyvét is – azt mondja, a klip tulajdonképpen illusztrálja is a számot. „Az 50-es évekből indulunk, majd megérkezünk a 21. századba. Ezt az utat járja be az „Oldszkúl” – teszi hozzá.

A szám fogadtatása nagyon jó volt, még annak ellenére is, hogy a zenekar tisztában volt vele: az irónia, a kritikus hangvétel miatt lehetnek olyanok is, akiket érzékenyen érint. „A legtöbben értik, hogy paródiáról van szó, de természetesen vannak olyanok is, akiket ez megoszt. Ez nem baj, ezzel tisztában voltunk, mikor úgy döntöttünk, elkészítjük.”

Garázsból a színpadra

A miskolci származású, fiatal zenészekből álló The Sign 2012-ben egy baráti társaságból alakult. - Olyan 14-15 évesek lehettünk az induláskor. Sokunknak már volt zenei képzettsége, de például Török Dani, a szólógitárosunk akkor kezdett el komolyan zenélni, és egy év alatt hihetetlenül felhozta magát. Úgy érzem, hogy az elmúlt nyolc évben folyamatosan fejlődtünk, összeszoktunk, összecsiszolódtunk, és a zeneileg is kiforrtunk – mondja Máté.

Teltek az évek, és a srácok hobbigarázsbandából díjnyertes és folyamatosan koncertező együttessé nőtték ki magukat. Kezdetben AC/DC és hasonló nagynevű rockegyüttesek dalaival gyakoroltak, ennek megfelelően akkoriban még a rockosabb hangzásvilág jellemezte őket. Mostanra viszont a pop, egészen pontosan annak az igényesebb, kreatívabb változata az, amit magukénak éreznek – hangsúlyozza az énekes. „Zeneileg a Coldplay, az Imagine Dragons , a U2, a Onerepublic, vagy a The1975 magyar viszonylatban pedig Ákos, a Margaret Island, a Halott Pénz, az Ivan and the Parazol és a Quimby hatott ránk.”

Felléptek több tehetségkutató műsorban, így az X-faktorban és a Dalban is. Mára profin zenélnek, és rendszeresen megfordulnak országszerte a klubok és fesztiválok színpadain. Turnéztak már a Margaret Islanddel, a Jetlaggel és a Honeybeasttel is.

- Egyik első élményünk az egri Éterfesztivál volt, ahol annak ellenére kaptunk különdíjat a zsűritől, hogy még csak 1 éve léteztünk. Az X-faktorért azért vagyunk hálásak, mert a showbizniszt akkor ismertük meg, a Dalért pedig azért, mert ott már egy sokkal kiforrottabb zenekarként a Top30-ba is bejutottunk az Ő című dalunkkal – mondja Máté, aki hozzáteszi: a tehetségkutatókra eleinte mint megmérettetésre tekintettek, viszont ma már sokkal inkább megjelenési felületként.

Előre néznek

Éppen úgy, mint a koncertekre – melyek viszont a koronavírus-járvány miatt az elmúlt időszakban egytől-egyig elmaradtak. „Ilyen keveset még talán sosem találkoztunk egymással, mint az elmúlt hónapokban. Panaszkodni viszont nem szeretek, szeretünk, próbálni, gyakorolni így is tudtunk – részletezi a zenész.

A járvány kitörését követő első koncertjük augusztus 29-én, a Szegedi Ifjúsági Napokon lenne, azt viszont beszélgetésünkkor még senki nem tudta megmondani, a rendezvényt a szervezők meg tudják-e a tartani (csütörtökön aztán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályokat augusztus 15. után is fenntartják – a szerző). A Dalban is szeretnének részt venni, már amennyiben az MTVA meg tudja majd rendezni a műsorfolyamot. A fiatal zenészek azonban ennek ellenére is pozitívan néznek a jövőre: jelenleg az ősszel megjelenő lemezükön dolgoznak, melyet Budapesten és Miskolcon is lemezbemutató koncerten szeretnének majd népszerűsíteni.

- Sok mindent még nem szeretnék elárulni erről, legyen meglepetés. Annyit talán mégis, hogy a korábbihoz képest alapvetően vidámabb hangvételű dalokat fog majd tartalmazni ez a korong, lesz még egy-két, hangulatában az Oldszkúlhoz hasonló, de azért koránt sem annyira provokatív, megosztó dal is – teszi hozzá Czinke Máté.




The Sign – tagok
Török Dániel – szólógitár
Czinke Máté - ének,ritmusgitár
Szentpétery Mózes - basszusgitár,vokál
Czinke Dániel - szintetizátor,vokál
Kollár Ábel - dob



Eddigi elismerések:
2013 - Különdíj az egri Éterfesztiválon
2013 - első hely a Miskolci Csillagok tehetségkutatón, zenekar kategóriában.
2013 - ők nyitják meg a Miskolci Rockfesztivál 40. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi Rockfesztivált.
2015 - a "Családod visszavár" című számuk lett a Családháló.hu hivatalos dala.
2017 – első felvételükkel megnyerik a Petőfi Rádió ’Saját zenéd’ versenyét
2019 – a „Tékozló” című számuk vívja ki a legjobb dalnak járó Szikra-díjat a keresztény zenei fesztiválon
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!