Ugrás a tartalomra

Új elismerést alapított a Miskolci Egyetem, Nobel-díjas biokémikus az első kitüntetett

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. február 06. csütörtök 16:20
Thomas Christian Südhof német-amerikai biokémikusnak ítélték oda a Miskolci Egyetemen tavaly alapított Doppler-díjat. A Nobel-díjas tudós csütörtökön tartott előadást a felsőoktatási intézmény Start Up Központjában.
fotó: Juhász Ákos

Tavaly határozták el a Miskolci Egyetemen, hogy alapítanak egy díjat, amit a jogelőd Selmeci Akadémián tanító Christian Dopplerről neveznek el, tudatta Prof. Dr. Deák Csaba. A felsőoktatási intézmény kancellárja bejelentette: Prof. Dr. Thomas Christian Südhof Nobel-díjas professzor veheti át elsőként ezt az elismerést.

A mai nap egy ünnep az intézményünk életében – ezt már az egyetem rektora mondta. Prof. Dr. Torma András érdeklődésünkre tudatta, hallgatóik és oktatóik mellett a városban dolgozó orvosok számára tartott előadást a délelőtt folyamán Südhof professzor, aki az egyetem legmagasabb szintű kitüntetését vehette át a nap folyamán.

A rektor szerint az egyetem nemzetközi láthatósága már adott, ezt mutatja például az is, hogy évente mintegy félezren szereznek angolul diplomát Miskolcon. – Eljött az ideje, hogy továbblépjünk ezen az úton, ennek egyik megtestesülése a díj alapítása, és az ismert professzor meghívása – tudatta.

Thomas_Christian_Südhof_Nobel_díjas _professzor _előadása

Prof. Dr. Thomas Südhof elmondta, rendkívül megtisztelő számára, hogy a Miskolci Egyetemre látogathatott, lenyűgözte a hazánk legszebb campusának szépsége. – A Doppler-díj kifejezetten megtisztelő számomra, már csak azért is, mert én vehetem át először. Ez mindig óriási elismerést jelent – fogalmazott.

Az egyetemek 21. századi szerepéről azt mondta, alapvető missziójuk a tudás, az ipar és a gazdaság szolgálata, de a kulturális fejlődés elősegítése is. – Sokat küzdök azért, hogy ezeket a szerepeket megtarthassák az intézmények, hogy a tudás templomai lehessenek – fogalmazott.

Südhof professzor előadásában azt mutatta be, hogyan dolgozza fel az agy az információkat, hogyan működik az idegsejtek közötti kommunikáció, és ezek milyen összefüggésben állnak az olyan betegségekkel, mint például az Alzheimer-kór, vagy az autizmus.

Thomas_Christian_Südhof_Nobel_díjas _professzor _előadása

Thomas Südhof 1955. december 22-én született a németországi Göttingenben, egy orvoscsalád négy gyereke közül a másodikként. Apja sikeres belgyógyász főorvos volt. A középiskola után 1975-ben beiratkozott az Aacheni Egyetem orvosi szakára, majd a Göttingeni Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol közelebb kerülhetett az alapkutatáshoz. Südhof 1982-ben megszerezte orvosi diplomáját, a következő évben pedig posztdoktori képzésre kiköltözött az Egyesült Államokba. 2002 óta tagja a Nemzeti Tudományos Akadémiának, 2007 óta a Nemzeti Orvostudományi Akadémiának, 2017 óta pedig levelező tagja a brit Royal Societynek. 2013-ban az amerikai James Rothmannal és Randy Schekmannal megosztva elnyerte a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat, mert felfedezte, hogy az idegsejtekben hogyan történik a neurotranszmitter molekulák sejten belüli, vezikulumokban történő transzportja.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!