Ugrás a tartalomra

Új vezetőedző a férfi kosarasoknál

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2020. június 23. kedd 15:46
Már megkezdték a felkészülést.

 

Új vezetőedző irányítja a MEAFC férfi kosárlabdacsapatát. A 2020-21-es szezonban, a korábban a klub utánpótlásában dolgozó Szollár Gergő ül le, az NB 1/B Piros csoportjában szereplő együttes kispadjára.

A csapat magja a tervek szerint együtt marad, sőt a konditermi program már elkezdődött, és a tervek szerint majd augusztus elején vág neki a hagyományos felkészülésnek az egyetemi együttes.  A jelenlegi információk alapján a klubnál úgy terveznek, hogy októberben indul majd a bajnokság, amely során komoly szerepet kap a saját utánpótlás.

– A kondicionális képességfejlesztés nagyon fontos része az én stratégiámnak, mondjuk azt, szeretném a srácokat a lehető legjobb állapotban tudni – nyilatkozta Szollár Gergő, a MEAFC vezetőedzője. – Nyilván e mellé egy jó kosárlabdarendszert is szeretnék adni nekik. Igazából szeretnénk felőrölni az ellenfeleket, elsősorban fizikálisan, meg nyilván a kosárlabda bizonyos elemeiben.

További hírek

Olvasnivaló