Ugrás a tartalomra

Újabb kedvezmény az üzletek bérlőinek

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. április 08. szerda 10:21
Újabb kedvezményt kínál a Miskolc Holding az önkormányzati tulajdonú üzletek bérlőinek.
Az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság kezdeményezésére – Veres Pál polgármester döntése alapján – az önkormányzati ingatlanokban működő, nyitvatartási korlátozás alá eső üzletek díjának ötven százalékos csökkentését vezette be április 1-jétől.

A kedvezmény érvényesítéséhez az érintettek a napokban kapják meg a szerződésmódosítást.

Fotó: Végh Csaba

Amennyiben bármelyik önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség bérlője úgy ítéli meg, hogy a 2020. második negyedévre biztosított ötven százalékos bérletidíj-kedvezmény a vállalkozásának nem elfogadható, számára a Holding biztosítja a közös megegyezésen alapuló, 1 hónapos időtartam alkalmazásával történő szerződés-megszüntetést. Mindezt a bérleti szerződésben biztosított 3 hónapos felmondási idő alkalmazása nélkül, illetve a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló kormányrendeletben írt felmondást kizáró rendelkezéseket is figyelembe véve.

- A szerződés fentiek szerinti közös megegyezéssel történő megszüntetésének lehetőségét az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság valamennyi bérlő, így a hivatkozott kormányrendeletben foglalt felmondási tilalom alá tartozó tevékenységi körökben működő üzlet számára is biztosítja – jelentette ki Prokaj Tamás, a Miskolc Holding Zrt. Ingatlanértékesítési Igazgatóságának üzleti ingatlanhasznosítási vezetője. A Miskolc Holding Zrt. bízik abban, hogy az általa kínált újabb lehetőség hozzájárulhat a bérlők veszteségeinek minimalizálásához.

A Miskolc Holding Zrt. bízik abban, hogy az általa kínált újabb lehetőség hozzájárulhat a bérlők veszteségeinek minimalizálásához.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!