Ugrás a tartalomra

Veres Pál: "A Kocsonyafesztivál itt van otthon"

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 15. szombat 17:23
Hét év után visszatér szülővárosába, Miskolcra a Kocsonyafesztivál. Idén február 14-től 16-ig, három napon át újra minden a kocsonyáról és az abban pislogó békáról szól majd a főutcán és környékén, felelevenítve a ma már szerte az országban jól ismert miskolci legendát. A hazatérő fesztiválról Veres Pál polgármestert kérdeztük.
Fotó: Végh Csaba

- Miért tartotta fontosnak, hogy újra legyen Kocsonyafesztivál Miskolcon?

- Már a kampány idején beszéltünk arról - és erre egyébként ígéretet is tettem -, hogy a Kocsonyafesztiválnak vissza kell térnie Miskolcra. Ez a szülővárosa, haza kell hozni, hiszen a fesztivál a város része, szimbóluma éppúgy, mint az Avasi kilátó vagy a Diósgyőri vár. A Kocsonyafesztivál itt van otthon, Miskolc főutcáján és a miskolciak szívében. Az itt élők szerették, büszkék voltak rá, és lássuk be, volt is mire, hiszen a 2000-ben indult programsorozat kevesebb mint másfél évtized alatt országos hírűvé vált. Ez lett az egyik legnagyobb, legjelentősebb vidéki téli fesztivál, ahol a gasztronómia mellett a kultúrának is fontos szerep jutott, hiszen a kísérőrendezvények között rengeteg kiállítás vagy éppen gondolatébresztő, közösségépítő beszélgetés, találkozás is szerepelt. És éppen ettől volt az egész olyan emberi, közvetlen és szerethető. És azt se felejtsük el, hogy a Kocsonyafesztivál 2013-ra 250 ezernél is több embert vonzott Miskolcra szerte az országból, illetve a határokon túlról, ezek az emberek pedig mind szolgáltatásokat vettek igénybe, szállást foglaltak, italokat, ételeket fogyasztottak, és ha már itt voltak, elmentek a helyi fürdőkbe, turisztikai látványosságokhoz, mindez pedig komoly bevételt jelentett az itteni vállalkozóknak, szolgáltatóknak.

- Milyen lesz az idei fesztivál? Próbálják „újrarendezi” a régieket, vagy igyekeznek hozzátenni valami újat is?

- Tiszteljük a hagyományokat, de fontosnak tartjuk az újra való nyitottságot is. Így természetesen visszanyúlunk a fesztivál eredeti gyökereihez, a kocsonyában pislogó béka legendájához, hiszen ez ihlette eredetileg a rendezvényt, ebből indult ki minden, és ezt felhasználva tették hamisítatlanul miskolcivá a fesztivált a szervezők és az alapító-tulajdonos, Rózsa Edit. Az emberek megszerették Brecus Anonymust, a kabalabékát, akinek a „bőrébe” éveken át Osváth Tibor, ismert és kedvelt miskolci színművész bújt bele. A kocsonyalegendárium legalább annyira hozzátartozott a sikerhez, mint a finom kocsonyák és a zenei, illetve kulturális programok. Százak várták évről évre a békaszórást, a főutcán hömpölygött a tömeg, egyszóval élettel telt meg a belváros. Ezeket a fesztiválelemeket igyekeznek a szervezők újjáéleszteni, de ha lehet így mondani, egy picit aktualizálva. A békák például, amelyeket a fesztiválozóknak osztanak, újrahasznosított farmeranyagból készülnek, és az egész fesztiválon nagy hangsúlyt kap a környezettudatosság. Éppúgy, mint a civilek meghívása a fesztiválra saját rendezvénysátorral, ami azt gondolom, szimbolikus jelentőségű, hiszen a civil társadalom adja egy város gerincét, képviseli a lakókat, a helyi embereket.

- Hét év után tér vissza a Kocsonyafesztivál Miskolcra, ez azonban nem jelenti azt, hogy 2013 után ne lett volna hasonló rendezvény a városban. Miben más a 2020-as fesztivál ezekhez képest?

- Ezekből a rendezvényekből éppen az hiányzott, ami az eredeti Kocsonyafesztivált sikerre vitte: a miskolciság. A miskolci szív, a város odaadó szeretete, a büszkeség, és az hogy az itt élők érezzék, hogy a programokat valóban nekik, velük és értük szervezik. Mi, miskolciak tudjuk, milyen végigsétálni a Forinton, várni valakire az óra alatt a Villanyrendőrnél, körbenézni Nagy-Miskolcon az Avasi kilátóból. Ez bennünk van, a zsigereinkben, a szívünkben. Büszkék vagyunk a városunkra, a múltunkra, a legendánkra. És arra is, hogy a Kocsonyafesztiválnak köszönhetően Miskolc a gasztronómiai és a fesztiváltérképre is felkerült, hogy ma már alighanem mindenki tudja, honnan ered a mondás: pislog, mint miskolci kocsonyában a béka. És arra is büszkék vagyunk, hogy a régi Kocsonyafesztiválokon három napig tényleg együtt volt a város, együtt élte újra a legendát, és ezt nem lehet csupán koncertekkel, ringlispíllel meg céllövöldével helyettesíteni, ahogyan ezt az utódrendezvényeken próbálták. A miskolciaknak a magukénak kell érezniük a fesztivált ahhoz, hogy szeressék, és hogy az valóban sikeres lehessen. Az az eredeti Kocsonyafesztivál a miskolci emberek fesztiválja volt, és az a célunk, hogy újra az legyen. Mert hiszünk abban, hogy a Kocsonyafesztivál Miskolcon van itthon, és minden miskolcié.

További hírek

Olvasnivaló