Ugrás a tartalomra

Vicces vagy megható – ezekkel a reklámokkal üthettük el az időt a Super Bowl szünetében

nso.hu
Utoljára módosítva
2020. február 03. hétfő 10:03
Az NFL-idény döntője milliókat ültet a tévé elé világszerte. Az 54. Super Bowl azonban nemcsak a mérkőzésről szól, legalább annyian várják izgatottan a halftime showt – és persze a reklámokat is. Utóbbiak közül gyűjtöttünk most össze néhányat.

Érdekesség, hogy idén először vásárolt reklámfelületet magának a Facebook. Ebben az évben egy félperces blokkért 5,6 millió amerikai dollárt (1 milliárd 660 millió forint) kell fizetni a Foxnak, az pedig nem meglepetés, hogy az árak évről évre növekednek – írja a Nemzeti Sport.

Tavaly egyébként 98 millióan követték a Super Bowlt a CBS-en, míg a reklámok nagy része általában még hetekig téma marad a közösségi médiában.

Az első Super Bowlon, 1967-ben 42 ezer dollárba került fél perc (mindkét csatornánál, ugyanis akkor a CBS és az NBC is közvetítette az eseményt), 2000-ben már 2,2 millió dollár volt, 2015-ben pedig 4,5 milliót kellett letennie az asztalra annak, aki hirdetni szeretett volna.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!