Ugrás a tartalomra

Nemzetiségi napot tartottak

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. december 04. szerda 21:50
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata segítően támogatja a városban működő kilenc nemzetiségi önkormányzatot, akik aktív szerepet vállalnak a nemzetiségi kultúra megőrzésében, ápolásában, közvetítésében.
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Magyarország fennállása során mindig is különböző nemzetiségek otthona volt. A 2011-ben elfogadott törvény alapján Magyarországon megszűnt a nemzeti és etnikai kisebbség fogalma, helyette elismertek tizenkét nemzetiséget. Egy évvel később, 2012-ben az országgyűlés december 18-át – az ENSZ nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozat elfogadásának napját – a nemzetiségek napjává nyilvánította.

A Nemzetiségi nap keretében azon bolgár, görög, lengyel, német, örmény, roma, ruszin, szlovák, ukrán nemzetiséghez tartozó személyek részesültek elismerésben, akik tevékenységükkel, munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a nemzetiségi önkormányzat által vállalt feladatok ellátásához.

A díjakat Veres Pál polgármester adta át. István király fiához írt intelmeit idézte, melyben ez áll: az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. – Az országgyűlés 1993-ban fogadta el a kisebbségi törvényt, ami lehetővé teszi nemzetiségi önkormányzatok megválasztását. Városunkban a kultúrában, az építészetben és az oktatásban érhetőek tetten a különböző nemzetiségiek gyökerei. A Miskolcra érkező népcsoportok új közösségre, családra és hazára leltek, gyarapítva ezzel a város közösségét és sokszínűségét. A díjazottak életükkel például szolgálhatnak valamennyiünk számára – mondta el Veres Pál.

További hírek