„Miskolc az egyik fővárosunk"

Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva
2020. február 15. szombat 15:45
A Ladánybene 27, az első közismert reggaezenekar Magyarországon. Ők készítették el Magyarországon az első reggae albumot (1991), az első dub albumot (2002), valamint az első riddim albumot (2007). Elbitorolhatatlan érdemük van a reggaezene magyarországi meghonosításában és megismertetésében. Február 15-én érkeznek a Kocsonyafesztiválra – Bodnár Tiborral beszélgettünk.

minap.hu: Az első közismert reggae zenekar voltak Magyarországon, és komoly érdemeik vannak abban, hogy itthon megszerettessék ezt a stílust. Ütköztek falakba az elején?

Bodnár Tibor: Falakba talán nem is, mert ez erős kifejezés lenne. Sokkal inkább egy nem túl valós kép alakult ki a reggaezenéről, és Jamaicáról itt Magyarországon. Nagyon furcsálltam, hogy a ’80-as években, amikor mi nagyjából elkezdtük nyitogatni a szemeinket, és mocorogni kezdtünk, mint zenészek, alig lehetett hallani reggaemuzsikát a magyar rádiókban. Bob Marley legismertebb dalain kívül, csak discoban hallgatható számok voltak. Úgyhogy nekünk azzal volt leginkább nehézségünk, hogy saját magunk is rátaláljunk az autentikus jamaicai zenékre, és a reggaere, mert azt itthon nem lehetett elcsípni, és még internet sem volt.

minap.hu: 1985-ben mi visz rá egy bandát arra, hogy reggaet akarnak játszani?

B.T.: 1985-ben még semmi, mi akkor még csak egy gimnáziumi végzős társaság voltunk, építőtáborba jártunk, volt gitárunk, szerettünk együtt zenélni – de ez még csak egy gimis banda volt. Két angyalföldi gimnázium tagjai voltunk, akik találkoztak egy építőtáborba, és így indult az egész. Aztán elkezdtek érni minket mindenféle hatások, és jó pár évnek el kellett telnie, amikor a ska és a reggae megjelentek a repertoárunkban.

minap.hu: 1995 volt az az év, amikor először jutottak ki Jamaicába. Milyen hatással volt ez a zenekarra?

B.T.: Talán a legfontosabb volt ez az utazás az életünkben. Még 1995-ben is nehézkes volt a reggaehez hozzájutni, bár a határok már megnyíltak. Mi pedig kijutottunk Jamaicaba. Bementünk Kingstonban egy lemezboltba, és nem volt rock, blues, vagy komolyzene, csak reggae, és különböző válfajai. És csak ámultunk… Olyan előadókat ismertünk meg, akikről itthon egyáltalán nem lehetett hallani – mondhatni, hogy megvilágosodtunk, hogy tényleg nem csak Bob Marley létezik. Miskolcon egyébként egy időben egy rádióban játszottam reggaezenéket, amikor ebből a ’95-ös útból hazaértünk. Volt egy sorozatom akkor egy miskolci rádióban, ez nagyon szép időszak volt az életemben.

minap.hu: …ha már idekanyarodtunk Miskolchoz: még milyen emlékek kötik városunkhoz?

B.T.: Hú, hát nagyon sok koncert. Többször felléptünk már a Kocsonyafesztiválon is, régebben a MEN-en is, de baromi jó klubkoncertjeink is voltak, és játszottunk szilveszterkor is már Miskolcon, mínusz 15 fokban. Mi nagyon szeretünk Miskolcra visszajárni, nekünk talán az egyik fővárosunk. Vannak személyes barátaink, akikkel régi táborokban ismerkedtünk meg, természetesen voltak szerelmek.

minap.hu: Mi lehet a titka annak, hogy egy zenekar három évtizeden keresztül is fenn tud maradni?

B.T.: A barátság és az tolerancia. A reggaezenének van egy olyan üzenete, hogy a reggae az élet ritmusa, mert valahogy pont úgy lüktet, ahogy ver a szívünk. Ez a pozitív vibráció, ahogy Bob Marley énekelte, valahogy ad egy pozitív életszemléletet, egy nyitottabb, boldogabb, vidámabb, nyugodtabb életfelfogást, ami persze nem egyszerű Európa ezen részén, de mégis valahogy ez megtámasztott minket.

minap.hu: Milyen tervekkel indulnak neki az évnek?

B.T.: Őrületesen belekezdtünk egy új album készítésébe, aminek első terméket a Zárd ki a világot című EP. Ezzel szerettük volna jelezni, hogy itt vagyunk, működünk, zenélünk. 35. születésnapunkat pedig egy teljesen új albummal szeretnénk és fogjuk megünnepelni. Most is folyamatos stúdiózásban vagyunk, úgyhogy egy 10-12 számból álló Ladánybene album készül. Sok koncertet szeretnénk, és az év végén, Pesten egy nagy születésnapi koncert is tervben van. Úgyhogy benne vagyunk a korban is, meg a boggieban is.

minap.hu: Hozzánk pedig érkeznek február 15-én a Kocsonyafesztiválra. Mit üzenne a miskolciaknak?

B.T.: Jövünk, nagy bulit szeretnénk csinálni. Aznap egy kicsit ráncosabbak leszünk, mert előző éjjel egy Bob Marley emlékkoncertet adunk Budapesten az A38 hajón. A miskolci koncertünkön is lesz Bob Marley, tisztelgünk majd a mester előtt, de természetesen hozunk sok táncolható Ladánybene muzsikát. Jövünk és bemutatjuk az új szaxofonosunkat is, Falaty Bencét.


Source URL: https://www.minap.hu/cikk/miskolc-az-egyik-fovarosunk