Nem mindennapi életmentés történt június 4-én a kora reggeli órákban Kazincbarcikán. A Mátyás király úton egy súlyosan sérült, vérző kiscica tántorgott az autók között, miután feltehetően elgázolták.
A bajba jutott állatot két szolgálatot teljesítő rendőr, Próbáld László rendőr törzszászlós és Domos Gábor rendőr őrmester vette észre. Azonnal intézkedtek: bekapcsolták a kék villogót, megállították a forgalmat, hogy biztonságba helyezhessék a sérült állatot. A rémült cica azonban egy autó alá menekült, majd felkapaszkodott annak alvázára. Az egyik járőr végül az autó alá fekve tudta kimenteni a kis túlélőt.
A rendőrök nem elégedtek meg azzal, hogy levigyék az állatot az úttestről. Segítséget kértek a helyi rendészet munkatársaitól, majd az ACA – Angyalok a Cicákért Alapítványhoz szállították a kiscicát.
Az alapítvány tájékoztatása szerint az állat súlyos sérüléseket szenvedett: eltört a koponyája, zúzódott a tüdeje, és az egyensúlyérzékelésért felelős központja is károsodott. A cica azóta folyamatos állatorvosi kezelés és megfigyelés alatt áll, állapota pedig lassan, de biztatóan javul.
Az alapítvány közösségi oldalán külön köszönetet mondott a két rendőrnek, akik emberségből és állatszeretetből is példát mutattak. Mint írták: „A mi szemünkben már egészen biztosan bekerültek a hétköznapi hősök kategóriájába.”