Bihall Tamás is díjat kapott

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 24. péntek 14:52
Megalapításának 125. évfordulóját ünnepelte május 24-i éves küldöttgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). A budapesti rendezvényen Közgazdász Nagydíjat vehetett át Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke, Szitárcsik Anna, a Diósgyőri Papírgyár nyugalmazott vezérigazgatója, az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének ügyvezető alelnöke pedig Közgazdász Díjat kapott.

A rendezvényen az MKT szakosztályainak és megyei szervezeteinek küldöttei elfogadták a társaság 2018. évi beszámolóját és közhasznúsági jelentését is. Az elmúlt évet értékelve Hegedüs Éva, a társaság főtitkára, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: erős év volt a tavalyi az MKT történetében. A hagyományosan évi 80–100 megyei és szakosztályi rendezvény mellett volt jó néhány olyan konferencia, amelyekre büszke lehet a most 125 éves egyesület.

Az 1894. május 27-én megalakult, manapság több mint háromezer tagot számláló, 23 szakosztállyal és 15 megyei szervezettel tevékenykedő Magyar Közgazdasági Társaság 125 éves történetéről emlékezett meg előadásában Halm Tamás, a Közgazdasági Szemle főszerkesztője, az MKT elnökségi tagja, korábbi főtitkára, emlékeztetve a jelenlévőket arra, hogy az alapítók között megtaláljuk a „boldog békeidők” azon miniszterelnökeit is, akiknek emlékét máig megőrizte az utókor. Széll Kálmán, Tisza István és Wekerle Sándor mind fontosnak tartották, hogy részt vegyenek e szakmai egyesület munkájában.

Az éves küldöttgyűlés zárásaként, a Magyar Közgazdasági Társaság megalapításának 125. évfordulója alkalmából Pleschinger Gyula elnök és Hegedüs Éva főtitkár kitüntetéseket adott át. Közgazdász Nagydíjat kapott Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke. Az ülésen Közgazdász Díjat vehetett át Szitárcsik Anna, a Diósgyőri Papírgyár nyugalmazott vezérigazgatója, az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének ügyvezető alelnöke.


Source URL: https://www.minap.hu/cikk/bihall-tamas-dijat-kapott