Koszorúztak a nemzeti összetartozás napján

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. június 05. szerda 14:47
A Gyula utcai trianoni emlékműnél is elhelyezték a megemlékezés virágait. Az ünnep napjára a Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai készültek műsorral. A város részéről Hollósy András, a terület önkormányzati képviselője mondott ünnepi beszédet.
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is megemlékeztek magyarságunk egyik legnagyobb tragédiájáról, a trianoni békediktátumról a Győri kapuban található emlékműnél. Miskolc Megyei Jogú Város koszorúját Hollósy András, a terület önkormányzati képviselője helyezte el, aki ünnepi beszédében a Himnusz utolsó sorát idézte. – „Megbűnhődte már e nép / A múltat s jövendőt!” Kölcsey 1823-ban, csaknem száz évvel az 1920-as trianoni békeszerződés aláírása előtt írta ezt a sort. Most, csaknem száz évvel Trianon után még mindig él a magyar nemzet. Azt gondolom, ez azért lehetséges, mert a nehézségekben mindig képesek vagyunk összefogni.

Ezért is nyilvánították a nemzeti összetartozás napjának június 4-ét. Ez az összetartozás megvalósul kisebb közösségekben is, így a Győri kapuban lakók kis közösségében, vagy akár az intézmények, így az iskolák kis közösségében – hangsúlyozta a képviselő, aki azt kérte az ünnepi megemlékezésen fellépő diákoktól, vigyék tovább azokat az eszményeket, amit a nemzeti összetartozás napja is hordoz magában.


Source URL: https://www.minap.hu/cikk/koszoruztak-nemzeti-osszetartozas-napjan