Elrajtolt a Kékszalag mezőnye Balatonfüredről – több miskolci versenyzővel a fedélzeten

MTI
Utoljára módosítva
2019. július 18. csütörtök 16:39
Elrajtolt az 51. Kékszalag Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 561 hajó nevezett a versenyre.

Az embert próbáló versenyen több miskolci versenyző is részt vesz. Németh Csaba, a Csillagpont Rádió reggeli műsorában sorra beszélgetett a helyi versenyzőkkel: többek között Mátyás Lajossal, a rádió igazgatójával, aki mondhatni Kékszalag veteránnak számít, ám még mindig izgalommal várja a versenyt. De miskolci vitorlázók alkotják a legendás Moby Dick hajó legénységét is. 


Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára elmondta, harminc hajóosztályban versenyeznek a vitorlázók a tókerülő versenyen. Az induló hajók közül tizenegy legénysége csak külföldiekből áll, hat női kormányos is nevezett, valamint egy csak nőkből álló csapat is elindult az idei Kékszalagon.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggeli előrejelzése szerint az éjszaka folyamán átvonult csapadékrendszer nyomán a Balaton keleti medencéjében gyenge, vagy mérsékelt keleti, északkeleti szél fúj, amelyet a nap folyamán változó irányú légmozgás vált fel.

Napközben a gyakran felhős idő miatt a gyenge, változó irányú alapszelet legfeljebb a rövid ideig tartó záporok esetleg zivatarok okozta kifutószél válthatja fel átmenetileg. Amennyiben zivatar kialakul, abból a legerősebb széllökések 55-65 kilométer per óra körül alakulnak, majd gyorsan leáll a szél.

A hajósokra több mint 150 kilométeres út vár: a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével, majd pedig Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre. A versenyt teljes egészében élőben adja az M4 Sport.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre ahhoz, hogy teljesítsék a távot.


Source URL: https://www.minap.hu/cikk/elrajtolt-kekszalag-mezonye-balatonfuredrol-tobb-miskolci-versenyzovel-fedelzeten