Ugrás a tartalomra

Új épületrész is lesz a felújított Jókaiban

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2020. január 24. péntek 09:24
Ráépítenek egy emeletet a Jókai Mór Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola B épületére. A terjeszkedésre azért volt szükség, mert az iskola kéttannyelvű oktatása számos csoportbontást igényelt.
Fotó: Mocsári László

A bővítést még a kéttannyelvű oktatás kezdetén tervezték, a kivitelezést azonban csak egy éve kezdték meg. – Nyolc tanterem, kiszolgáló helyiségek, két zsibongó és öltözők lesznek kialakítva – mondta el Vadasné Joó Katalin, az iskola igazgatója. – A B épületben eredetileg három tanterem és egy tornaterem foglalt helyet. Az építkezés ideje alatt a mindennapos testnevelést többnyire az udvaron és az aulában tartjuk, valamint korcsolya- és úszásoktatással oldjuk meg a gyerekek foglalkoztatását. Az első-másodikosok korcsolyázni járnak, az alsó tagozatosok egy része a városi uszodába megy. A felsősök pedig évfolyamonként heti két órában látogatják a Lévay József Református Gimnázium új uszodáját – sorolta az igazgató.

Az építkezés befejezéséig tizenkét olyan konténert telepítettek az udvarra, ami oktatási célokra megfelel, így négy nagy és két kisebb tantermük lett. A konténereket az iskola elképzelése szerint gyártották le Szlovéniában, onnan érkeztek.

A felújítás a tervezett költségvetés szerint 350 millió forintba kerül majd, aminek teljes összegét a Tiszáninneni Református Egyházkerület biztosítja hitelként. Az átadást 2020. szeptember 1-jére datálják.

További hírek

Olvasnivaló