Döntőben a miskolci BariLaci

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2021. március 04. csütörtök 10:12
Féltelek című, első saját szerzeményével A Dal 2021 döntőjébe jutott BariLaci. A fiatal, miskolci énekest eddig főként televíziós tehetségkutató műsorokból és a jazz világából ismerhették a rajongók, most viszont szerzőként is bemutatkozott, és debütáló dalával hatalmas sikert aratott. Megnyerte a dalverseny negyedik, utolsó válogatóját, majd az első elődöntőben is elvarázsolta a zsűrit, és a döntőbe került.
Forrás: origo.hu

Az énekes nagy utat járt be az első médiaszereplése óta. A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumban dzsesszzongoristaként végzett, 2018-ban pedig zenésztársaival első helyezést ért el Marosvásárhelyen a Nemzetközi Ifjúsági Jazz Verseny és Fesztiválon.

Első saját dala, a Féltelek, melyet Laci, ahogyan a dalban is szerepel, megálmodott – éppen olyan, mint maga a szerző: lírikus, kedves, őszinte és emocionális. A szerzemény természetesen kedvenc hangszerén, a zongoráján született. 

A 2020-as év sok nehézséget hozott a világon, így Miskolcon is, BariLaci és zenésztársai számára is csak a próbaterem maradt a zenélésre. A bezártság azonban új energiákat mozgatott meg. BariLaci Féltelek című dala pedig aratott a showműsor válogatóján és első elődöntőjében egyaránt. – Mivel ez az első saját dalom, ez nekem egy külön élmény – mondta. – Énekeltem már nagyközönség előtt másnak a dalait, feldolgozásokat, de amikor a saját hangszerelés, a saját zene és a saját szöveg megszólal egy ekkora színpadon és ekkora közönség előtt, akkor az az egyik leggyönyörűbb dolog, ami történhet egy előadó életében – mondta.

Barilaci a zsűri értékelése alapján a válogatók során az addigi legmagasabb pontszámot érte el, az első elődöntőben pedig harminckilenc pontot kapott a produkciójára, így továbbjutott a közszolgálati televízió dalválasztójának döntőjébe. Az énekes szerint ugyan bizonytalan a jövő a fellépések tekintetében, de a verseny sok energiát ad neki. – Tervezni egyelőre online lehet mindent, de nagyon-nagyon jó volt újra színpadon állni. Olyan volt, mintha az első alkalom lett volna – mondta az énekes-dalszerző.
Bari Laci legközelebb március 13-án lép újra A Dal 2021 színpadára, hogy a döntőben is bebizonyítsa, milyen nyerő dal a Féltelek.


Source URL: https://www.minap.hu/cikk/dontoben-miskolci-barilaci