Belföld
Eltűnnek a műanyag zacskók az egyik áruházláncból
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag: április 19-től a vásárlók a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetik haza az árut.
Kidobott és félig elégetett levélszavazatokat találtak Erdélyben
Marosvásárhely mellett egy illegális hulladéklerakatban egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak szerdán - írja a TransTelex.
Sértetlenül úszta meg az autópályás kalandot a hattyú
Ezúttal nem egy figyelmetlen közlekedő, hanem egy eltévedt, autók között sétáló hattyú okozott kisebb fennakadást néhány nappal ezelőtt az M1-es autópálya komáromi mérnökségi szakaszán - számolt be a Magyar Közút hivatalos Instagram oldalán.
Elhunyt M. Tóth Ildikó
Méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után negyvenkilencedik évében elhunyt M. Tóth Ildikó újságíró, a Debreceni Egyetem sajtófőnöke, valamint a Magyar Televízió miskolci regionális stúdiójának egykori munkatársa.
Márki-Zay Péter: visszaadnák a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíját
Visszaadná a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíját az egyesült ellenzék. Ezt szándéknyilatkozatban vállalta Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt.
Törölte a Mi Hazánk oldalát a Facebook
A választás hetében törölte a Mi Hazánk oldalát a Facebook – jelentette be Dúró Dóra országgyűlési képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese egy videóban a Facebook-oldalán.
DK: a legfőbb ügyész indítson eljárást hazaárulás miatt
A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy a Direkt 36 orosz kibertámadásról szóló cikke nyomán hivatalból indítson eljárást hazaárulás miatt.
Varga Mihály: öt kihívás előtt áll a magyar gazdaság
Az ösztönző állam – sikeres gazdasági újraindítás 2022 címmel szervezett keddi konferencián fejtette ki helyzetértékelését Varga Mihály pénzügyminiszter.
Választási esélyek politológus szemmel
Már csak néhány nap választ el minket az április 3-i országgyűlési választásoktól. Sok elemzés indul ki abból, hogy a kormányoldalt milyen tényezők segíthetik a győzelemre. Dr. Fekete Sándor politológust arról kérdeztük, mik azok a tényezők, amelyek ellenzéki oldalról befolyásolhatják a szavazás végkimenetelét.
KSH: januárban 467 300 forint volt a bruttó átlagkereset
Kiderült, mihez képest kell néznünk a januári bérünket: bruttó 467 ezer alatt kezdődik a kevés a Központi Statisztikai Hivatal szerint. Ön megüti a mércét?
A volt pénzügyminiszter szerint a rezsicsökkentés a legkárosabb intézkedések egyike Magyarországon
A Népszava interjút készített Bokros Lajossal, aki arról is beszélt, a 13. havi nyugdíj miért nem jár igazából senkinek. A közgazdász azt is elmondta, az eurót már tíz éve be kellett volna vezetni.
Hűvösebb és csapadékosabb idő jön
A hét elején, hétfőn és kedden viszont még marad a napsütéses idő, húsz 20 Celsius-fok fölötti maximumokkal.
Országszerte ügyeletet tartanak a választás hétvégéjén a kormányablakok
Rendkívüli nyitva tartással biztosítják jövő szombaton és vasárnap a kormányablakok és okmányirodák a választáshoz kapcsolódó okmányok pótlásának ügyintézését - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel vasárnap.
Megkezdődött a nyári időszámítás
Az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állították, azaz egy órával kevesebbet alhattunk.
Az ukránokat segíti a magyar élelmiszerbank
Segélyalapot hozott létre a Magyar Élelmiszerbank Egyesület az ukrajnai háború sújtotta civil lakosság támogatására.
Több mint száz új mozdonyt vesz a MÁV
A hazai vasúttársaság kilencven két és huszonöt három áramrendszerű villamos mozdonyt vásárolhat.
Rekordok dőltek meg csütörtökön
A napi hőingás és a szezonban mért legmagasabb hőmérséklet rekordja is megdőlt csütörtökön - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.
Országos fenntarthatósági verseny döntőjében a MIREHU
A verseny célja, hogy megtalálja és bemutassa azokat az eredményes vállalatokat, akik ma Magyarországon fenntarthatóan, kiemelt fontossággal, "öko-tudatosan" és környezetkímélően gyártanak innovatív termékeket, adnak el szolgáltatásokat, vagy támogatják fejlesztéseikkel, folyamataikkal a piacot.
Vb-győztes sportoló halt meg a csomádi balesetben
Magyar világbajnok sportoló halt meg a csomádi balesetben, amit egy bedrogozott fiatal okozott.
A kormányváltást többen szeretnék
A megkérdezettek 42 százaléka annak örülne, ha a választás után az összefogott ellenzék venné át az ország vezetését, míg ennél valamivel kevesebben (39 százalék) remélik a Fidesz-kormányzás folytatását – derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített közvélemény-kutatásából.